Római kori hajó érkezik Budapestre

A Duna menti római örökséggel büszkélkedő településeket járja végig az a negyedik századi őrhajó, amelyik augusztus 15-én köt ki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemnél.

A hajó július 16-án indult Németországból, 24 fős legénységével végighalad a Dunán a Fekete-erdőtől egészen Románia keleti határáig, összekötve a Duna menti római örökséggel is rendelkező településeket. A negyedik századi római hajót egy nemzetközi projekt keretében a Friedrich Alexander Egyetem munkatársai régészek, hajóácsok, építészek, településtervezők segítségével készítették. A teljes életnagyságban megépített lusoria típusú őrhajó hossza 18, a szélessége 2,8 méter, a súlya pedig hat tonna.

Az EU által finanszírozott és az állam által társfinanszírozott, az Élő Dunai Limes (Living Danube Limes) elnevezésű Interreg Duna Transznacionális Program 10 ország 19 partneri közreműködésével valósul meg. A projekt célja, hogy az egykori Római Birodalom határvonalaként funkcionáló Dunát összekötő útvonalként értelmezze. Ennek része egyebek mellett a Duna menti római emlékek kutatása és kortárs hasznosítási lehetőségeinek feltárása.

A hajó augusztus 15-én 11 órakor köt ki a Műegyetem előtt, a következő állomása Százhalombatta lesz.

(MTI)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!