Lezajlott az év női vitorlásversenye

Július 29–31. között rendezték meg a 4Ladies Cup-Hungaryt, azaz a csak női résztvevőknek szóló nemzetközi, nagyhajós pályaversenyt Magyarországon, Csopakon.

A 4Ladies Cup-Hungary a Balatonon az első, kizárólag női csapatok számára létrehozott nemzetközi, nagyhajós pályaverseny. A szervezők célja az ilyen típusú regatták felkarolása a tavon és egy a korábbi gyakorlattól teljesen eltérő, bár nemzetközi versenyeken gyakori versenyzési módszer bemutatása. A Balatonon több különböző típusú versenyt rendeztek és rendeznek, de ilyet először 2020-ban szerveztek. Ez a megmérettetés az olyan európai női regatták hagyományait kívánja követni, mint a Helga Cup, a Sisi Cup, a PMS Zena Regatta Horvátországban vagy a Ladies Only International Regatta Kijevben.

A rendezvény lényege, hogy a négy- vagy ötfős, kizárólag nőkből álló csapatok azonos típusú hajókkal versenyezhetnek. A 4Ladies Cup-Hungaryra az idén 15 csapat nevezett, a résztvevők száma így rekordot döntött – a szervezők legnagyobb örömére.

A versenypálya különlegességét az a bója jelentette, amely – a GPS-koordinátákat véve mint parancsot – magától a helyére áll, és további utasításig ott is marad. Az egyedülálló technikai megoldás, amelyet Magyarországon még nem használtak, kiválóan vizsgázott. Készítője, az olasz Valentina Venturi repülőmérnök, aki személyesen is jelen volt, sőt a nemzetközi csapat kormányosaként versenyzett.

Honnan az ötlet?
Sabján Annamária, a 4LadiesCup-Hungary megálmodója elmondta: „Gyerekkorom óta vitorlázom a Balatonon. A tengeren 15 éve kezdtem, és kapitányként nagyon vagány dolognak éreztem, hogy női csapattal indulunk a versenyeken a férfiak ellen. Később részt vettünk olyan regattákon is, amik csak nőknek szóltak, és éreztük, hogy azoknak egész más a hangulata. Néhány éve Horvátországba kaptunk meghívást egy kizárólag nők számára indított vitorlásversenyre, amit ráadásul minden évben stílusosan március 8-án, nőnapon rendeznek meg. Amikor már a negyedik alkalommal indultunk, annyira megtetszett az egész miliő – ahogy fogadtak minket, a helyiek kedvessége –, hogy úgy gondoltuk, ezt meg szeretnénk mutatni más női vitorlázóknak is. Ezért elhívtunk Magyarországról még egy női csapatot. Akkor és ott megbeszéltük egymás között, hogy nekünk is kell egy ilyet szervezni itthon. A szervezőcsapatomban az egyik hölgy ügyvéd, a másikuk rendezvényszervező. Van egy nagyvállalati menedzserünk, én pedig a vitorlázás szakmai részét viszem.”

A helyszín
A július 29–31-i hétvégére Csopakra költöztek a hölgyek. Külön büszkeség, hogy a lebonyolítást az a Procelero Egyesület segítette, ahol a 2021-ben a tokiói olimpián finndingiben ezüstérmet szerzett Berecz Zsombor a szakmai irányító.

A hajók
A 4Ladies Cup-Hungary női regatta idei hivatalos versenyhajója – a Magyar J24 Osztállyal kötött megállapodás eredményeként – ismét a J24-es, a világ legnépszerűbb One-Design hajója volt. Jelenleg több mint 5500 ilyen hajót tartanak nyilván a világon. Ezzel a hajószámmal a J24-es a világ legnagyobb létszámú, tőkesúlyos One Design World Sailing osztálya.
A 4Ladies Cup-Hungary alapítói közül mindannyian rendszeresen vízre szállnak több versenyen is. Az idei, 54. Kékszalagon Galla Viktória lett ezüstérmes J24-es hajóosztályban, az 53. Kékszalagon dr. Berecz Tímea nyerte a Legjobb női csapat díját, 2020-ban pedig osztályában, az Elliott 770-ben lett aranyérmes.

A hétvége legszebb pillanatai
A strandról és a parti sétányról tökéletes kilátás nyílt a pályaversenyre. Jól áttekinthető, követhető és élvezhető volt, sokan egy pohár bor, koktél vagy üdítő mellett követték a 4Ladies Cup-Hungaryt a Code Zeróból.
Az időjárás minden arcát megmutatta, volt rekkenő hőség, nagyszeles hidegfront, szakadó eső, emellett igazán sikeres és jó hangulatú verseny zajlott a Procelero SE előtti vízterületen. A pénteki három futamot követően a szélcsend miatt parti halasztás következett. Kellemes hangulatú beszélgetések zajlottak, volt társasjáték és pingpongparti, hajfonás, jóga és SUP-ozás. Szombaton délelőtt hidegfront érkezett, amely látványosan vonult át a tavon. Miután az eső elállt, a csapatok további tizenhárom futammal gazdagították eredménylistájukat, az öt J24-es hajón, váltott versenyzéssel. A szél estére fokozatosan csökkent, így az igen intenzív nap gyönyörű naplementével és nagy meccsekkel zárult a vízen. Vasárnapra az előrejelzés alapján további futamokat terveztek a verseny rendezői, de a viharossá fokozódó szél csak egyet tett lehetővé – azt 20–25 csomós széltartományban vitorlázták végig a hölgyek. Öt csapat számára átlagpontszámot állapítottak meg a hiányzó futamok eredményeként, így a versenyrendezőség minden csapatot hat teljesített futam alapján értékelt. Az éremfutamokat a harminc csomó feletti befújások miatt a rendezők nem tartották meg, vigyázva a sportolók és a hajók biztonságára.

Kiváló vitorlázással lett aranyérmes Sándor Anna és csapata, a BoaTime, ezzel át is vehette a vándorkupát a tavalyi győztes, idei második helyezett Sabján Annamáriától. Harmadik helyen zárt a Valentina Venturi vezette nemzetközi WOBI csapat. Bár a dobogóra mindig csak az érmesek állhatnak fel, mégis mindenki győztesnek érezhette magát. Voltak először indulók, akik saját várakozásaikat felülmúlva versenyeztek. Érkeztek nagy visszatérők, megmutatva, hogy számolni kell velük és stabil versenyző csapatok is, amelyek nélkül nem lenne ennyire izgalmas és mozgalmas ez a hétvége. A hölgyek nagy örömére az olimpiai ezüstérmes Berecz Zsombor mind a megnyitón, mind a záróünnepségen jelen volt, sőt, az érmeket személyesen ő akasztotta a dobogósok nyakába.
Az esemény főtámogatója a Helly Hansen, a Galco Kötélgyártó Kft. és a Suggest. Jó néhány további partner állt a 4Ladies Cup mellé, ennek köszönhetően a hölgyek mindegyike értékes, szép, hasznos ajándékkal gazdagodott a kiváló hangulatú díjkiosztón. Igazi csajos hétvége volt és lesz jövőre is!

(fotók: Török Brigi)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!