Továbbra is beépíthető a Balaton?

Nem akadályozza meg a Balaton körüli beruházások folytatását az Alkotmánybíróság döntése, amely alaptörvény-ellenesnek minősítette a Balaton-törvény egyes részeit, de hivatkozási alapot ad azoknak, akik fel akarnak lépni ezek ellen.

Miután az Alkotmánybíróság (Ab) alaptörvény-ellenesnek minősítette a Balaton-törvény egyes passzusait, visszaeshetnek a parti beépítések, de a már elkezdett óriásprojektek nem állnak le, és továbbra is kikerülhetnek minden tiltást, ha nemzetgazdasági szempontból kiemeltté nyilvánítanak egy-egy beruházást.

Az eddig kifogásolt, komoly tiltakozást kiváltó, nagy balatoni beruházásokat nem érinti az Ab-határozat. A döntés ugyanis jövőbeni érvényességű, azaz a már engedélyezett projekteket nem befolyásolja. Például a Club Aliga beépítése vagy a balatonföldvári Nyugati strandra tervezett e-kikötő sorsát nem befolyásolja, ahogyan az egykori keszthelyi kemping lakóparkká átépítése is folytatódhat.

Az Ab csak annyit mondott ki, hogy a törvénybe eddig beillesztett kivételes és különleges felhatalmazásokat nem lehet alkalmazni a jövőben, és ezzel erősen megkötötte például a kormányhivatalok vagy éppen a helyi építési szabályzatot megalkotó, azt esetlegesen egyes beruházások kedvéért megváltoztatni akaró önkormányzatok kezét. Vagyis, ha egy az államtól magánkézbe került területre – például egy Bahart-kemping esetében – 15 százalékos a maximális beépíthetőség, akkor azt nem lehet helyi szinten 60-70-80 százalékosra növelni a beruházó érdekeit szem előtt tartva.

Ám ettől az Ab még meghagyta a kiskaput a tópart beépítéséhez, bár legalább a jövőre nézve jogalapi hivatkozást is biztosít azoknak, akik fel akarnak lépni a tópartot érintő projektekkel szemben. A nemzetgazdasági szempontból kiemeltnek minősített beruházások esetén is lehetőség lehet az utólagos normakontrollra és ezen keresztül a rendelkezések megsemmisítésére – írta a nepszava.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!