Hajós felvonulás a Dunakanyarban

A turisztikai szezon nyitányaként mintegy száz hajó vett részt a II. Dunakanyari hajós felvonuláson Szob és Verőce között.

A dunakanyari hajós felvonulásra 98 hajó regisztrált, és a Mahart Budapest nevű felvezető hajója mellett csatlakozott a rendezvényhez a Dunaújváros aknamentesítő, a vízügy Luppa kitűzőhajója, a katasztrófavédelem Foka hajója és a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat hajója. Az első felvonulást azért indították el tavaly, hogy ezzel a látványos akcióval hívják fel a figyelmet a Dunakanyarra.

Két évvel ezelőtt lett újra kikötője Szobnak, de 25 évig Verőcének se volt olyan kikötője, amely fogadni tudta volna a Budapest hajót, a két település között pedig Zebegényben is épült új kikötő. Azóta három új kikötővel gazdagodott a Dunakanyar, ezért új lehetőségei vannak a hajózásnak.

De nemcsak a motoros hajókat érinti a változás, hiszen új csónakház várja az evezni vágyókat Szobon és Vácon, emellett három strand is létesült a Szob és Verőce közötti szakaszon – írta a turizmus.com.

Összefoglaló film az eseményről:

YouTube video
   - ha tetszett, ajánld másoknak is!