Újra elrajtol a földkerülő verseny

A világjárvány okozta közel kétéves késedelem után újraindul a 2019-20-as Clipper Round the World Yacht Race.

A vitorlásversenyt, amely az élet minden területéről érkező embereke számára teremt lehetőséget arra, hogy megtapasztalják az óceáni versenyvitorlázást, 2020 márciusában függesztették fel – addigra a fél világot körbehajózták. Most pedig – szűk három hét múlva – a mezőny ismét nekivág a kalandnak a Fülöp-szigeteki Subic Bayből.

A versenyre 21 különböző országból érkező legénység március 7-től intenzív képzési héten vesz részt, mielőtt elrajtolna az első pontgyűjtő futam. A Fülöp-szigeteket elhagyva a Csendes-óceán északi részének leküzdése jelenti a nagy kihívást, az átkelés végállomása Seattle, amit várhatóan 2022 április közepén érnek el.

A flotta ezután Amerika nyugati partja mentén Panamáig versenyez, ahol áthalad a Panama-csatornán, áthajózik a Karib-tengeren és eljut a regattában első alkalommal érintett Bermudára. A tizenegy óceáni versenyhajó a pihenőidő letöltése után New Yorkba indul, majd az Atlanti-óceánon át Derry-Londonderrybe hajózik át, a város július 20. és 24. között megrendezésre kerülő Tengeri Fesztiváljára, amelynek központi eleme lesz a vitorlás flotta. Zárásként még egy utolsó sprint következik, a londoni Royal Docks-ban telepített célig.

Mielőtt a kényszerszünetre sor került volna, a csapatok 2019 szeptemberében indultak Londonból, majd több mint 20 000 tengeri mérföldet versenyeztek, megállva Portimão (Portugália), Punta del Este (Uruguay), Fokváros (Dél-Afrika), Fremantle és a Whitsundays (Ausztrália) kikötőiben. A Clipper Race flottája 2020 márciusa óta a Subic Bay Yacht Clubban tartózkodik, miután a szervezőknek és a verseny legénységének haza kellett térnie.

fotók és forrás: clipperroundtheworld.com

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!