Négyszázból ötödik – Héder Benedek Barna

Héder Benedek Barna (Spartacus VE) ötödik lett a spanyolországi Torreviejában, a 14. Trofeo Euromarina nemzetközi Optimist versenyen. A 14 magyar induló közül Bite Pál Előd (Balatoni YC) is bekerült az arany csoportba, és 17. lett.

A két legjobb eredményt elért magyar fiúnak jól jött a január 30-i utolsó nap: mindketten jelentősen javítani tudtak előző napi, azaz a hat válogatófutam és a három döntő futam utáni eredményükön. Mivel a vasárnapi zárónapon már csak egyetlen futamot tudtak megrendezni, 10 futam alapján hirdettek végeredményt.

Héder Benedek Barna már a válogatófutamokban is sorozatban hozta az ötön belüli helyeket, sokáig második helyen állt a thaiföldi versenyző, a későbbi győztes Weka Bhanubandh mögött. Következett egy viszonylag rosszabb futameredmény, aztán a döntő futamok egyikében egy fekete zászlós kizárás. Őt azonban ez sem törte le, az utolsó napi negyedik helyének köszönhetően végeredményben ötödik lett, ami ebben a négyszáz fős mezőnyben kiemelkedő siker. Bite Pál Előd szépen vitorlázott, második és negyedik is volt egy-egy válogatófutamban, végül az utolsó futamban javított, és az összetett 17. helyre jött fel.

Sok magyar optimistest tanulási céllal küldtek ki a klubok, hiszen azt, hogy hogyan kell rajtolni egy négyszáz hajós mezőnyben, vagy hogy hogyan lehet okosan megoldani egy tömeges bójakerülést, a hazai mezőnyben -méreténél fogva – nem lehet megtanulni.

A versenyt meglehetősen trükkös szélben rendezték, első nap a 8-12 csomó körüli szél 340 fokról fordult el 40 fokos irányig, a második nap volt egy hasonló forgás, de visszafelé, 50 fokról 340-ig, és csak 7-8 csomó körüli volt a sebessége. Szombatra tovább gyengült a légáramlás, és valószínűleg a zárónapon sem fújt jobban, hiszen a tervezett három futamból csak egyet sikerült megrendezni – írta a hunsail.hu.

Az eredmények megtekinthetők ide kattintva.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!