A Covid korlátozások miatt törölték a 2022-es Boot Düsseldorfot

Egy ideje sejthető volt, de most már teljesen hivatalos, hogy a Boot Düsseldorf elmarad – zsinórban másodszor.

A tartományi kormány legutóbbi rendelete szerint januárban Észak-Rajna-Vesztfáliában – a Düsseldorfot is magában foglaló területen – nem tartanak nagyobb vásárrendezvényeket a Covid-19 vírus Omicron változatának széles körű elterjedése miatt. Az új – december 30-tól hatályos – rendeletek szerint január végéig tilos a 750-nél több látogatót egyszerre fogadó nagy nyilvános vásárokat rendezni. A kiállítás a tervek szerint január 22. és 30. között zajlott volna, és néhány gyártó már a helyszínre szállította hajóit.

A kiállítási előkészületek december 13-án kezdődtek olyan attrakciókkal, mint a The Wave és a búvártorony építése. Ekkor még nem korlátozták a látogatók számát. Petros Michelidakis, a Boot igazgatója állítólag azt mondta az RP Online című német lapnak, hogy mára átlépték azt a pontot, ahonnan még lett volna visszaút.

„Nehéz szívvel mondjuk le a vásárt” – tette hozzá Wolfram Diener, a Messe Düsseldorf igazgatója. „De az egészség védelme mindennél fontosabb, és polgári kötelességünknek tekintjük, hogy így tegyünk”.

Az elmúlt napokban több nagy külföldi hajógyár is lemondta részvételét, az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából érkező jelzések sem voltak jók, mert azok az országok karanténkötelezettséget írtak elő a Németországba látogató állampolgáraik számára.

fotók: interparus.com, boot.com

forrás: boatingbusiness.com

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!