Jóval több a vendég a hazai fürdőkben, mint tavaly

A tavalyi nyárhoz képest meredeken felívelő júniust és sikeres júliust tudhat maga mögött a fürdőágazat.

Több, mint negyven hazai, turisztikai jelentőségű fürdő összesített adataiból, a Magyar Fürdőszövetség és a Magyar Turisztikai Ügynökség felmérése alapján az derül ki, hogy az idei nyár a korlátozások júliusi feloldásának és a kedvező időjárásnak köszönhetően eddig lényegesen jobban alakult, mint a tavalyi. Júniusban és júliusban a nemzetközi jelentőségű fürdők vendégforgalma a vendégek számában összességében 48%-kal haladta meg a tavaly ilyenkorit, a bevételek pedig 62%-kal. Az országos jelentőségű fürdőknél 98% és 85% ez az arány, egyes létesítményekben pedig még magasabb. A fürdők tájékoztatása szerint ígéretes az augusztus is.

Érdekesség, hogy azokban a fürdőkben, ahol az elmúlt években kapacitásbővítés vagy komplex termék- és szolgáltatásfejlesztés történt, új szolgáltatások kerültek a fürdőket üzemeltetők kezelésébe, gyorsabb ütemű a vendégforgalom és az árbevétel visszarendeződése.

A nemrégiben újraalkotott Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 – Turizmus 2.0 külön fejezeteben foglalkozik a fürdőágazattal, cél az egészségturizmus kultúrájának belföldi újraélesztése és külföldön való újrapozicionálása, a szolgáltatási színvonalban és ügyfélélményben való szintugrás elősegítése és gyorsítása. A 2021-2027-es fejlesztési időszakban kiemelt cél a turisztikai vonzerővel rendelkező gyógyfürdők és gyógyhelyek korszerűsítése, melyre várhatóan 150 milliárd forint áll majd rendelkezésre. Mindez hozzájárul a gyors felépüléshez, a versenyképesség növeléséhez, emellett a gyógyításhoz és az egészséges életmód elterjesztéséhez.

fotók: thecommonwanderer.com, cnn.com, bidroom.com

forrás: Magyar Turisztikai Ügynökség

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!