Sunrise – Klasszikus elegancia kompromisszumok nélkül

A törökországi Yildiz hajógyárban készült el ez a csodálatos, 43 méteres szuperjacht. A Ginton Naval Architects által tervezett Sunrise belsőépítészeti terveit a Hot Labs alkotta meg.

Antonio Romano, a Hot Labs társalapítója elmesélte, hogy 2017-ben Isztambulban találkozott a tulajdonossal és feleségével. „Alig egy óra múlva megegyeztünk az alapokban. Három korábbi jachtja után pontos és részletes elképzelése volt arról, hogy milyen hajót szeretne magának és családjának. Ez nagy segítség mind a tervezőknek, mind a hajógyárnak” – teszi hozzá.

Korábban saját projektként már épített egy 23, majd egy 26 méteres hajót, Aldo Cichero tervezésével. A harmadik, 34 méteres jachtot 13 évig használta.

„A Sunrise egy gyönyörű családi jacht lett – mondja Enrico Lumini, a Hot Lab vezető tervezője. – A belső stílus igazán klasszikusan elegáns, kiválóan tükrözi a tulajdonos ízlését és társadalmi státuszát. Egyszerre három generáció elvárásainak kellett megfelelni, ami rendkívül érdekes kihívás volt.”

A belsőépítészeti megoldásokban nem kötöttek kompromisszumot. Dió, makassar ébenfa és méz afzelia faburkolatokat kombináltak króm-, gyöngyház- és szövetkiegészítőkkel. A szabadon álló bútorok részben a Hot Lab egyedi formatervezései, részben olyan prémium olasz márkák, mint a Giorgetti és a Minotti alkotásai. A fürdőszobai kiegészítőket a Dornbracht, a fedélzeti bútorokat pedig Glyn Peter Machin szállította.

A Sunrise belső elrendezése rendhagyó. A főfedélzet szalonjából a felső szint nyitott hátsó fedélzetére nyílik kilátás. A szuperjacht a négy emeletén, a vendéglakosztályokkal együtt, 12 vendéget és kilencfős legénységet tud elszállásolni. A szintek között felvonót is beépítettek, ami egyáltalán nem megszokott ebben a hajóosztályban.

szöveg: Juráncsik Norbert

Technikai adatok
Teljes hossz: 43,06 méter
Szélesség: 9,1 méter
Merülés: 2,6 méter
Hajótest: acél
Felépítmény: alumínium
Vendégek száma: 12 fő
Legénység száma: 9 fő
Osztály: Rina
Üzemanyag-kapacitás: 40 000 liter
Vízkapacitás: 6600 liter
Cirkálósebesség: 13,5 csomó
Végsebesség: 15,5 csomó
Motorok: 2xMTU 8V 2000 M72

(Cikkünk teljes terjedelmében megtalálható az Aqua Magazin 149. számában)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!