Beneteau Flyer 9 SUNdeck és SPACEdeck

A Beneteau Flyer sorozata már a hatodik generációnál jár, és minden modell a közönség megelégedésére szolgált. A Flyer 9-es az egynapos túrákra szánt hajók palettáját egészíti ki, és két verzióban rendelhető.

A SUNdeck január végén elnyerte Az Év Európai motorosa címet (10 m alatti kategóriában). Bár a Flyer 9-es kinézete karakteresebb, mint az elődöké, a praktikussága megmaradt, de azért bőven akad benne újdonság. Ilyen a SUNdeck kivitel bal oldalfalából lenyíló fürdőplatform, amely kihúzza a külmotoros hajók méregfogát, hogy tudniillik az erőforrások mellett csak körülményesen lehet vízbe ereszkedni vagy onnan kimászni. További előnye a megoldásnak, hogy ezáltal nagyobbá válik a kokpit – méghozzá jelentősen, vagyis mind a napozóágyon/kanapén, mind a konyha körül kényelmesebben lehet elférni.

A kormányállás mindkét oldalán előre lehet jutni az orrba, de a bal oldali az, ahol ez teljes biztonságban és komfortban megtehető: a konzolt ugyanis eltolták jobbra, így lett igazán tágas a közlekedő. A kabinban két franciaágyon négy felnőtt alhat. A beltér annyira nem kicsi, hogy a fekhelyek mellé még befért egy mosdó is.

Beneteau Flyer 9 SPACEdeck
Kokpitszalonos kivitel, a kormányosi szék hátsó oldalára és a konzol elé egy-egy pluszpad kérhető, ahogy az opciós listán szerepel a merev T tető is. A kabin letisztult, a szellőzést nyitható oldalablakok biztosítják.

Beneteau Flyer 9 SUNdeck
Szintén kokpitszalonos kivitel, a kormányosi szék hátsó oldalára pluszpad kérhető, opció az oldalra lenyíló fürdőplatform és a merev T tető. Standard felszerelésének része a kültéri konyha, ami mellé rendelhető még egy, bentre.

Utóbbi modell kvalitásait kiválóan jellemzi a január végén elnyert Az Év Európai motorosa cím (10 m alatti kategóriában).

Paraméterek:
Teljes hossz: 8,27 méter
Hajótest hossza: 7,97 méter
Szélesség: 2,97 méter
Vízkiszorítás: 2500 kg
Üzemanyagtartály: 400 liter
Édesvíztartály: 100 liter
Motor: 2×250 LE

Michaël Guinet, a külmotoros modellek gyártásáért felelős igazgató elmondta: „A Flyer 9 jól testesíti meg a Beneteau kismotorosainak szellemiségét. Fogtunk mindent, amit a korábbi generációkból tanultunk, a hibákat kijavítottuk, az erősségeket továbbvittük”.

A Beneteau Flyer motorosok itthon a Pannon Yacht Kft. kínálatában érhetők el.

Bemutatóvideó:

YouTube video

(fotók és forrás: beneteau.com)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!