Görögország készen áll a turistákra

Az országban az idén hivatalosan május 14-től kezdődik az idegenforgalmi szezon, a határokat azonban várhatóan április közepétől megnyitják az Európai Unióból érkező turisták előtt.

Az országba azok léphetnek be, akiket már beoltottak a koronavírus ellen, akik ellenanyagteszttel bizonyítják, hogy átestek a betegségen vagy akik negatív Covid-teszttel igazolják, hogy nem fertőznek. A tíz év alatti gyerekek esetében nincs szükség tesztre.

A beutazókat szúrópróbaszerűen antigén gyorstesztekkel is ellenőrzik a határon, ha pedig a teszt eredménye pozitív, akkor elkülönítik őket egy görög szállodában, amelynek a költségeit a görög fél fedezi a karantén idejére.

Harisz Theoharisz a görög miniszter úgy vélekedett: a világjárvány közepette is lehet biztonságosan működtetni a turizmust, és kifejezte reményét, hogy az Európai Unió mielőbb bevezeti a közös uniós egészségügyi igazolást, az úgynevezett zöldtanúsítványt.

Görögországban jelenleg még szigorú járványügyi korlátozások vannak érvényben azokban a térségekben, ahol magas a fertőzöttek száma. Athénban és más piros besorolású fertőzöttebb övezetekben március 22-ig fenntartják a korlátozásokat, csak a létfontosságú termékeket árusító üzletek tarthatnak nyitva, és március 29-éig zárva maradnak az iskolák.

(MTI)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!