Bulik helyett sport Zamárdiban

Zamárdi már csak egyéves szerződést kíván kötni a Balaton Sound szervezőivel, ugyanakkor megállapodást írt alá arról, hogy a Balaton-átevezés nyártól Zamárdiba költözik.

Régóta feszültséget okoz, hogy a fesztiválok a nyári főszezon nagy részében, hat héten át lefoglalják a település másfél kilométernyi szabad partszakaszát. Tavaly, amikor a rendezvények elmaradtak, rengetegen lepték el ezt a parti részt. A turizmusból élő vendéglátósok, szállásadók nem is panaszkodtak, az önkormányzatnak viszont 130 millió forintos bevételkiesést jelentett, hogy nem szedhetett közterület-használati és parkolódíjakat.

Csákovics Gyula polgármester szerint a lakosság többsége szívesebben látna már Zamárdiban sportrendezvényeket, mint nagyfesztiválokat, és a világ sem afelé halad, hogy több tízezer ember zsúfolódjon össze napokig egy helyen.

Hozzátette, hogy az idén már nem öt, hanem csak egy évre kötnének megállapodást a Balaton Sound és a Strand fesztivált szervező Sziget Kft.-vel, szigorú feltételekkel, és dupla bérleti díjért. A hétvégéig várják a választ, hogy a szervezők elfogadják-e a település feltételeit.

Ha a járvány miatt az idén sem tarthatók meg ezek a fesztiválok, opcionálisan egy évvel meghosszabbítható lenne a megállapodás, de aztán a mintegy 2500 lakosú Zamárdi végleg szeretne megválni a napi 25-30 ezres tömeget vonzó Balaton Soundtól és a hasonló nagyfesztiváloktól – mondta Csákovics Gyula.

Közölte azt is, Zamárdi önkormányzata szerződést kötött a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel arról, hogy Fonyód–Badacsony helyett Zamárdi–Tihany, illetve Zamárdi–Balatonfüred között, vagyis egy rövidebb és egy hosszabb távon rendezik meg az idén – a tervek és a lehetőségek szerint júliusban – a Balaton-átevezést.

Elmondása szerint az önkormányzatot a szövetség kereste meg azzal, hogy a fonyódi helyszínt „kinőtte” a többezres tömeget vonzó sportrendezvény. A távlati tervek arról szólnak, hogy a Balaton-átevezés egy többnapos, strandi sportágakat is befogadó, családi tömegsportrendezvénnyé nője ki magát – mondta Zamárdi polgármestere.

címlapfotó: watchthedj.com

(MTI)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!