Támogatást kaptak az ifjúsági vitorlázók

A Kulcs-Esély Alapítvány pályázatának győzteseit összesen 5,53 millió forinttal támogatja a Kulcs-Soft. A fiatal vitorlázók ezzel még inkább a sikeres versenyfelkészülésükre tudnak koncentrálni.

A Kulcs-Soft 2020 júliusában – társadalmi felelősségvállalásának keretében – a hazai vitorlázó utánpótlást fókuszba helyezve rendhagyó kampányt indított. A cég vállalása volt, hogy minden, az idei Kékszalagon induló hajó után 10 ezer forintot fordít a Kulcs-Esély Alapítványon keresztül a fiatal sportolók támogatására.

Ennek szellemében a július 30-án rajthoz álló 535 vitorlás után 5,35 millió forintot ért el a mecenatúra mértéke. A támogatásra a vitorlázóknak szeptember 18-ig volt lehetőségük benyújtani a pályázatukat, ezek elbírálásában Szabó Ervin, a Kulcs-Soft vezérigazgatója, valamint Litkey Farkas négyszeres világbajnok segítette az alapítványt.

A végső döntés alapján a nyertes pályázatot benyújtók, egyben a Kulcs-Esély Alapítvány által támogatott sportolók:
– Kis-Kapin Karina (Laser Radial női osztály)
– Litkey Janka (420 osztály)
– Nagy Botond – Csekovszky Mór (29er osztály)
Németh Domonkos (Finn osztály)
– Tóth Attila (29er osztály)

(forrás: Magyar Vitorlás Szövetség)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!