Török Péter, az egyik legsikeresebb utánpótlásedző

Már gyerekkorában hajókat tervezett a révfülöpi alpolgármester, aki az egyik legsikeresebb utánpótlásedzőnek számít a hazai vitorlázásban. Török Péter az élethosszig való tanulás megtestesítője, aki számára egy ifjúsági verseny egy NHL-meccs hangulatával ér fel.

Aqua: Miként kezdődött a kapcsolata a vitorlázással? Magától fedezte fel vagy kapott ehhez családi inspirációt?
Török Péter: A Balaton partján nőttem fel, már egész kicsi gyerekként érdekeltek a hajók. Nagyapám volt az utolsó fülöpi révész, tőle sok hajóstörténetet hallottam, ami nagyon inspirált. Saját tervezésű, használható hajókat kezdtem készíteni, amit édesapám igen veszélyesnek talált, mivel vízre is szálltam velük. A biztonság kedvéért beíratott a helyi iskola vitorlásszakkörébe, ahol kedvemre hajózhattam. Innét kerültem Balatonfüredre, az akkori MHD-ba (BYC). Ott Hantó István terelgetett minket a versenyzővé válásban.

Aqua: A csapatépítés és a gyerekek szeretete mellett milyen szakmai tudásra tett szert? Miként vezetett az útja a Spartacushoz?
T. P.:
2003-ban voltam először Európa-bajnokságon az Optimist-válogatottal. Ott tapasztaltam meg, hogy milyen komoly hiányosságai vannak az edzői tudásomnak. Elhatároztam, hogy megtanulom ezt a „mesterséget”. Sikerült bekerülnöm az Olasz Vitorlás Szövetség (FIV) Optimist-edző-képző tanfolyamára, amit nagy lelkesedéssel elvégeztem. Ezt követően az olasz oktatók közreműködésével a hazai trénereknek is szerveztünk egy zanzásított képzést az YKA-ban. Közben a TF-en zajló hazai edzőképzésen is részt vettem. 2008-ban megszereztük az első Eb-érmünket Optimist osztályban, majd 2009-ben és 2010-ben is éremmel jöttünk haza az Európa-bajnokságról. A hazai mezőnyben szintén jól szerepeltek a versenyzőim, volt olyan év, hogy serdülő korcsoportban csak révfülöpi gyerekek álltak a bajnoki dobogón. Ekkor kerültem a Spartacus szakmai vezetésének figyelmébe. Örülök, hogy igent mondtam a Spari felkérésére, mert egy olyan klubba kerülhettem, ahol a tagság nagy része a kishajós vitorlázás szerelmese. A Földváron fújó csodálatos szelekről nem is beszélve. A lelkesedésem és tapasztalatom az utánpótlás-nevelésben, valamint a Spartacus pozíciója és ereje a magyar vitorlássportban sikeres éveket hozott számunkra. A sok bajnoki érem, a külföldi versenyeken elért szép eredmények – a családomban megélt boldogság mellett – az egyiklegszebb ajándék az élettől. Hálás vagyok a Spartacusnak és mindazoknak, akik ebben az időszakban társak voltak a közös munkában.

Aqua: Kik azok a nevesebb versenyzők, akikkel együtt dolgozott, kiket emelne ki?
T. P.:
A gyerekeim mellett a versenyzőim jelentik számomra a boldogságot. Ez független az eredménytől. Természetesen nagyon büszke vagyok azokra a vitorlázóimra, akikkel együtt értünk el komoly eredményeket, és akiknek sokat köszönhetek a saját tudásom gyarapításában. Az első sikeres testvérpárost Péch Fannit és Lórántot említeném, akik Eb-ezüstöt és -bronzérmet szereztek. Ebben az időszakban sokat dolgoztam együtt Vadnai Benjaminnal és Jonatánnal, valamint Gyapjas Balázzsal és Zsomborral. Benji Eb-ezüstérmet szerzett, Balázs pedig ötödik lett a 2010-es Eb-n. Szép időszak volt! Őket követte Erőss Loránd, aki többször is magyar bajnok lett, és így adta át a stafétát Lászlófy Ábelnek és Leventének, valamint Jeney Máténak és De Jonghe Arthurnak, akik amolyan „aranycsapatként” sok bajnoki címet és érmet szerezve 2015-ben a világbajnokságon a National Trophy második helyezettjei lettek. Ők négyen, Pavlik Andrással, Kocsis Bálinttal és Héjja Marcellel kiegészülve a Spartacus egyik legsikeresebb Optimist-csapatát alkották. Az elmúlt évek sikeremberei Tóth Attila, Borda Levente és Héder Benedek voltak. A 2019-es csopaki bajnokságon egy pont eltéréssel egymás ellenfeleiként végeztek az első három helyen. Ők a szív bajnokai jelzőt kapták. Minden versenyre úgy megyünk, hogy az ellenfeleket tisztelve szeretnénk méltó társak lenni a küzdelemben. Megható és nagyszerű érzés látni a gyerekek őszinte küzdelmét és akarását a futamokon. És nemcsak az élmezőnyben, hanem mindenkit a maga tudásszintjének megfelelő pozícióban. Számomra a verseny a mai napig egy parázs NHL-meccs hangulatával ér fel. Az eredmények kapcsán mindig hálás vagyok azoknak az edzőkollégáknak is, akik a más klubokból hozzánk került versenyzőket elindították a vitorlássportban. A megszerzett eredmény az ő sikerük is.

Aqua: Mi mondható el a mostani generációról, akár „mennyiségi”, akár „minőségi” szempontból?
T. P.: Az edzői munka fontos része, hogy engedjük és segítsük átadni a már rutinos versenyzők tudását a következő generációnak. A gyerekek egymástól tanulnak a legtöbbet. Ebbe a folyamatba kell integrálnunk a magunk tudását és tapasztalatát. A hajók és tartozékaik állandó fejlesztés alatt állnak, amelynek a célja az a minimális sebességkülönbség, amelynek vélt vagy valós realitása nagyobb piaci lehetőséggel kecsegteti a gyártókat. Ehhez társítják a gyerekek saját ügyességüket, és így már láthatóvá válik a minőségi hajóvezetés evolúciója. Igen, úgy tűnik, hogy a mostani generáció másként ügyesebb, mint az előző évek eredményes vitorlázói. A versenyzők száma is növekedett, de ez nem hozta magával a nagyobb létszámú minőségi élmezőnyt. Összességében minden területen előrelépés mutatkozik. Ennek egyik szép összefüggése, hogy az idősebb versenyzők a tudásukkal, a tehetségükkel húzzák felfelé a fiatal titánokat, akik már alig várják, hogy ők is a dobogóra állhassanak. Ez az önmagát gerjesztő folyamat valójában az emberi kapcsolatok kiteljesedése a sport keretein belül. A vitorlázás annyival egészíti ki ezt a csodát, amennyit a mindig csodálatos természet és az időjárás embert próbáló hatása hozzá tud tenni.

Aqua: Hogyan egyeztethető össze a civil tevékenysége, nevezetesen az alpolgármesterség az edzői munkával?
T. P.: Én főállásban edző vagyok, ez a munkám, a hivatásom. Amivel ezt az elköteleződésemet össze kell egyeztetnem, az a családom. Ezzel együtt nagy megtiszteltetés, ha a település, ahol élek, már huszonkét éve kitüntet a bizalmával, és részt vehetek az otthonom jelenének és jövőjének alakításában. Ez azonban egy társadalmi megbízatás, amelyet a szabadidőmben látok el. Természetesen lelkesedem ezért a munkáért is, különben nem vállalnám. Az egyleti munkában ugyancsak inspirál az önkormányzati tevékenység és viszont. Sok a közös bennük, ez hajtóerő számomra.

Aqua: Mit tart edzői munkája legnagyobb eredményének, mi az álma?
T. P.:
Véleményem szerint az edzői munka legnagyobb eredménye, ha a szülők, gyerekek, sportvezetők egységéből egy jó közösséget tudunk alkotni, és az idő múltával ennek az emlékét hordozzuk magunkban. Mindennek a megkoronázása vagy a jutalma lehet egy-egy jó eredmény, amely tovább erősíti az összetartozást és szebbé teszi az emlékezést. Nekem ez az élmény többször is megadatott, amiért nagyon hálás vagyok. Minden egyes új gyermek és szülő érkezésekor feléled bennem a remény, hogy ismét bővül a közösség, az új találkozásokkal gazdagabbak leszünk. Vannak a múltból felbukkanó konkrét dolgok is, amelyek szintén a nagy eredmények közé sorolhatók. Azokra a fiatal edzőkre gondolok, akik nemrég még a motorosom szélén ültek mint Optimist-versenyzők, most pedig az edzői eligazításon vagyunk együtt. Mint sportot szerető és az eredményekért lelkesedő edzőnek az az álmom, hogy a sok munka eredményeként legyen magyar vitorlázósiker az olimpián. Egyszerű utánpótlásedzőként egyszerűbb álmaim vannak: a gyerekek leljék örömüket a vitorlázásban, és ezzel szerezzenek boldogságot a szüleiknek is.

Ambrus Gábor

(Interjúnk teljes terjedelmében megtalálható az Aqua Magazin legújabb számában.)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!