Szombaton jön a Fehér Szalag

Az Ezüst Szalag és a Tramontana Kupa után, most szombaton, június 27-én a Fehér Szalag GeneralCom Nagydíj – 23. Izsák Szabolcs Emlékverseny – Classic Round következik, ami újabb felkészülési lehetőség a közelgő Kékszalagra.

Továbbra is nagyon fontos az óvatosság, így nevezni ezúttal is kizárólag a VIHAR rendszeren keresztül lehet. A nevezés véglegesítésére és a pénzügyi teljesítésre június 26., 22 óra a határidő. Az idén a Magyar Vitorlás Szövetség minden résztvevő egységnek egy nagy felbontású „hajóra szóló” képet ad ajándékba, melyet a verseny utáni héten, e-mailben juttat el a résztvevőknek.

A jelenlegi előrejelzések alapján hétvégén ideális szélviszonyok várják majd a Balaton keleti medencéjében a versenyzőket. A Balatonfüred–Balatonkenese–Siófok–Tihany–Balatonfüred távnak – a hagyományoknak megfelelően – szombat reggel 9 órakor vágnak neki klasszikus hajóknak kiírt 23. Izsák Szabolcs Emlékversenyen, azaz a Classic Round résztvevői, míg a mezőny többi tagja 9.30-kor hagyhatja el a rajtvonalat.

A verseny népszerűségét mutatja, hogy tavaly 249 hajó nevezett, és elsőként a Litkey Farkas kormányozta Prevital nevű katamarán futott át a füredi célvonalon, 2 óra 8 perces 12 másodperces idővel. Mögötte végzett a New Black Jack katamarán Roland Gaebler kormányossal, a harmadik helyet pedig az RSM2 szerezte meg, utóbbi csapatot Vándor Róbert irányította. A klasszikus hajóknak kiírt 22. Izsák Szabolcs Emlékversenyen, azaz a Classic Roundon pedig a Pomucz Tamás kormányozta Capella 70-es cirkáló szerezte meg az első helyet – írta a hunsail.hu.

A versenykiírás letölthető ide kattintva.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!