Megvan a legújabb legidősebb földkerülő

Február 22-e óta az ausztrál Bill Hatfield tartja a Föld körülhajózásának egyszemélyes, megállás és segítség nélküli szeniorrekordját. Merthogy Bill 81 éves.

Hatfield tavaly június 8-án vágott neki, hogy 38 lábas hajója, a L’Eau Commotion fedélzetén, Queenslandnek az Aranypart néven ismert szakaszáról indulva, nyugati irányban járja körül a glóbuszt. Utóbbinak azért van nagy jelentősége, mert így az uralkodó szelek és áramlatok ellenében haladt, megnehezítve a saját dolgát.

Vízi élete komoly megszorítások közepette telt, mint elmondta: „Édesvizet egy membrános sótalanítóval készítettem, a napi menüm pedig az alábbi tételekből állt: egyharmad konzerv bab, egy konzervnyi tonhal, 100 gramm rizs, liszt és zab, 150 gramm tejpor.”

Hatfield első, 2015-ös próbálkozása azért fulladt kudarcba, mert a Horn-foktól 160 kilométerre nyugatra egy hullám lemosta a fedélzetről, a hajó rudazata pedig komoly sérüléseket szenvedett. 2016-ban kevesebb mint két hónapot haladt, akkora vihart kapott a Nagy Ausztrál-öbölnél, egy évvel később pedig sehogy sem sikerült megkerülnie a Horn-fokot, így a Falkland-szigetekre állt ki.

A „legidősebb” titulust Jeanne Socratestől vette át, a 77 éves hölgy 2019 szeptemberében fejezte be 320 napos körét, a kanadai Victoria államba befutva. Bill sztorija azért is érdekes, mert 2014-ben túlélt egy vitorlázórepülő-balesetet – írta a sailingscuttlebutt.com.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!