Berecz Zsombor csak az éremszerzéssel lenne elégedett

Berecz Zsombor, a Finndingiben tavaly világbajnoki aranyérmes vitorlázó az idei vb-n is érmet szeretne szerezni, ezzel hangolva a jövő nyári tokiói olimpiára, ahol ugyancsak dobogóra állna.

A 33 éves sportoló – aki 2018-as vb-aranyérme után idén augusztusban az előolimpián is diadalmaskodott – az MTI-nek azt mondta, az enosimai verseny után kivette két és fél hetes szabadságát, azt követően pedig Görögországban készült a december 13-án kezdődő melbourne-i világbajnokságra. „Komoly nemzetközi csapattal voltam Görögországban, ahol tíz nemzet vitorlázói voltak jelen. Olyan helyszínt kerestünk, ahol a nagyszeles körülményeket tudjuk gyakorolni – elevenítette fel az elmúlt két hónap eseményeit Berecz. – Folyamatosan tesztelünk, próbálunk még több sebességre szert tenni, és ha sikerül, azt a többiekkel való kis futamok során ki is próbáljuk.”

Arra a kérdésre, miszerint a vb-győzelme és az előolimpiai sikere óta változott-e a megítélése, nemmel felelt. „Addig is a világ élmezőnyébe tartoztam, inkább nekem adott lelki pluszt a többiekkel szemben az, hogy nyertem” – hangsúlyozta. Elmondta, két sikere közül az ideire büszkébb, ilyen szenzációs versenye ugyanis még soha nem volt. „Minden úgy alakult, ahogy elterveztük, jó volt a formaidőzítésem, az utolsó futam eredménye nélkül is nyertem” – emlékezett vissza az augusztusi versenyre a magyar versenyző. Az olimpiai helyszínnel kapcsolatban kiemelte, a legnehezebb az időjáráshoz való alkalmazkodás volt, mert szokatlanul magas volt a páratartalom és a hőmérséklet is.

„Az első hét-nyolc nap szenvedés volt, nagyon nehezen lehetett ehhez hozzászokni, folyamatosan vesztettem a kilókat és abban az időben az étvágyam is elment. Próbáltuk minimalizálni a szabadban és a vízen töltött időt” – fogalmazott Berecz, aki szerint az ötkarikás játékokon emellett a változékony időjárás jelentheti majd a legnagyobb kihívást. „A mostani három hétben a szélcsendtől a tájfunig, a sima víztől az ötméteres hullámig mindennel találkoztunk, és senki nem tudja megmondani, jövő nyáron milyen kondíciók lesznek” – jelentette ki a vb-címvédő.

Pályafutása eddigi alakulásával kapcsolatban előnyösnek nevezte, hogy tenger nélküli országban született és a Balatonon tanult meg vitorlázni, ugyanis aki tengeren sajátítja el a hajózás tudományát, az a Balatonra jellemző gyors szélváltozásokra nem tud úgy reagálni, mint ő. A világbajnokság utáni terveiről azt mondta, nem változtat az eddig is bevált dolgokon, így jövőre is Palmán készül az év fő versenyére, négy hónapot tölt majd ott külföldi edzőpartnerek társaságában. Ezt júniusban egy háromhetes japán edzésblokk követi, amely egy versennyel zárul.

Az MTI érdeklődésére kijelentette, hogy az idei vb-re és Tokióba is éremért utazik, bár bevallása szerint nem bánná, ha a vb-elsőségért járó arany vándorkupát hazahozná.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!