Norvégia is fellép a tömegturizmus ellen

2019. szeptember 20.
Címkék :

Az észak-európai országban új marketingstratégiát vezetnek be a tömegturizmus ellen. Egyre kisebb csoportokban viszik el a látogatókat a népszerű helyekre, és törekszenek arra, hogy időben és térben is eloszlassák a tömeget.

A látogatók főleg a nyári hónapokban érkeznek, hogy megcsodálják a fjordokat és az északi fényt. Az ilyen nagymértékű turizmus azonban megviseli a természetet, különösen a gleccservidékeket, amelyek a klímaváltozás következtében amúgy is veszélybe kerültek.

A turisták pedig, akiknek minden vágyuk, hogy a saját szemükkel és a telefonjuk kamerájával lássák ezeket a természeti csodákat, többek között azért rohannak ész nélkül a gleccserekhez, mert tisztában vannak azzal, hogy belátható időn belül az olvadásuk miatt ezekből semmi nem marad. Csakhogy az egyre növekvő látogatószám felgyorsítja a környezet pusztulásának folyamatát.

Éppen ezért vezették be azt, hogy egyre kisebb csoportokban viszik el a látogatókat ezekre a különleges helyekre. Norvégia egyik legismertebb gleccserére, a Nigardsbreenre régebben egyszerre ötven fővel mentek az idegenvezetők, ma azonban már csak hatos csoportokban látogatható. A norvégok nem csupán a szabályozásban hisznek, hanem abban is, hogy megfelelő kommunikációval a turistákat rá tudják venni a tudatosabb utazásra.

Ennek érdekében az ország hivatalos turistainformációs oldala, a Visit Norway új irányt szabott, amihez új szlogent találtak: All of Norway, All Year Around. Vagyis igyekeznek elérni, hogy a látogatók legyenek nyitottak az ország legtöbbet látogatott látványosságain túli szépségeire is, valamint hogy ne csak a nyári időszakra tervezzék az utazásaikat – írta a kreativ.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!