Várja a versenyzőket a hétvégi nagyhajós regatta

Szeptember 14-én rajtol Balatonfüredről a Magyar Vitorlás Szövetség által szervezett idei utolsó nagyhajós regatta, a Félsziget-kerülő Széchenyi István Emlékverseny. A megmérettetésen szinte minden hajó indulhat, a többtestűek (elsősorban katamaránok) kivételével.

A Balatonfüredről rajtoló mezőnynek a tihanyi csövön kell áthaladnia, majd az aszófői bójától vissza Füredre. A limitidő hat óra, tehát 16 órára teljesíteni kell a távot. A verseny abszolút győztese kupát kap, a vándordíjat és az emlékszalagot szeptember 21-én a Balatonfüred várossal közösen rendezett ünnepség keretében adja át a Széchenyi István Társaság képviselője.

Nevezni az interneten a Vihar rendszeren keresztül és a helyszínen lehet. Utóbbira szeptember 13-án, pénteken 18 és 22 óra között a balatonfüredi Vitorlás Étterem emeletén lévő Vitorlázeumban (8230 Balatonfüred, Tagore sétány 1.) lesz lehetőség. A nevezési díj a felnőtt versenyzőknek fejenként 7500 forint, az ifjúsági korosztályba tartozó hajósoknak 4000 forint, a serdülőkorban lévőknek nem kell fizetni – írta a hunsail.hu.

A versenykiírás ide, a versenyutasítás pedig ide kattintva található meg.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!