Terhi 475 BR – Sportos hajó Skandináviából

2019. július 29.
Címkék :

A Terhi egy délnyugat-finnországi kis halászfaluban, Rymättyläban született, közel 50 évvel ezelőtt. Nyolc modellt építenek négy hajótestre, 4–4,75 méter között, és mindet Finnországban tervezik és gyártják.

A 475 BR a Terhi első, kifejezetten sportos Bowrider modellje. Már beszálláskor feltűnő a mélyre épített, jól védett középkonzol és utastér. A nagy méretű és magasra húzott ablakok nagy sebességnél is tökéletes védelmet nyújtanak.


Meglepően sok tárolóhely található a hajón, amelyeket jól használhatóan és ergonomikusan terveztek meg. Elöl kényelmesen elférnek a fenderek és a kötelek. A tárolófedelek kivágásait pedig úgy alakították ki, hogy a fendereket ne kelljen leakasztani a tároláshoz. Hátulra tehetünk minden hajófelszerelést, míg a középkonzolban a napi használati tárgyaknak van bőséges hely.

A hajópadlóban nincs szinteltolás, így könnyen és biztonságosan mozoghatunk, az üléseken pedig öt ember fér el kényelmesen. A hajóorrban egy mozdulattal napozóágyat alakíthatunk ki, míg az opcionálisan rendelhető konzolajtóval és a biminitetővel a hátsó utasteret teljesen szél- és esővédetté tehetjük.

A Terhi 475 BR önsúlya mindössze 390 kg, így könnyen szállítható. Az igazi meglepetés azonban akkor ér minket, amikor elindulunk vele, hiszen a rövid vízvonal ellenére meglepően stabil és jól irányítható. A szélvédelem páratlanul jó, amire szükség is van, hiszen a hajót könnyedén repíti a legfeljebb 60 LE-s külmotor, egészen 32 csomós sebességig. A fogyasztása 20-22 csomós utazósebességnél is mindössze 0,4 l/tengeri mérföld, ami rendkívül gazdaságos üzemeltetést tesz lehetővé.

A Terhi 475 BR-rel egy nagyon könnyen szállítható, gazdaságosan üzemeltethető, sportos kis hajót kapunk, kiváló ár/érték arányban, rengeteg tárolóhellyel és kimagaslóan jó szélvédelemmel. Tökéletes választás az egynapos családi kiruccanásokhoz.

(Hajóbemutatónk teljes terjedelmében elolvasható az Aqua Magazin legújabb számában.)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!