Ezt várják a versenyzők a Pünkösdi Regattától

Még néhány nap, és itt a 38. Pünkösdi Regatta hétvégéje. A Balaton második legnagyobb nemzetközi túravitorlás-versenye a vitorlázókról, az együtt töltött időről, családias, kiváló hangulatról és természetesen a Balatonról szól.

A regatta szombaton Balatonföldvárról rajtol Keszthelyre, majd onnan vissza hétfőn. Még korai lenne a hétvége időjárását megjósolni, bár a szervezők és a rutinos résztvevők szerint a jelenlegi időjóslatoknak megfelelően kiváló vitorlázóidő várható a Pünkösdi Regatta hétvégéjén, június 8–10. között. A verseny futamait a vitorlásvilág számos kiemelkedő sportolója, hajóosztálya és hajója színesíti. Pünkösdi Regatta-előrejelzések következnek – a mezőny teljességének igénye nélkül.


A Team Black Jacktől R. Nagy Attila számolt be: „A hajó tökéletes állapotban van! Roland Gaebler vitorlázókiválóság, 10-szeres világbajnok, 2010-es Kékszalag-győztes, katamaránspecialista – és még sorolhatnánk érdemeit – fogja vinni a hajót a Pünkösdi Regattán. Megérzésem a hétvégével kapcsolatban? Kiváló edzőfutam lesz, remek felkészülés az Ezüst Szalagra. Valamint páratlan évben nem közönségjáték lesz – páros években mindig borult a hajó –, hanem versenyezni fogunk!”


A TVSK-hoz tartozó legnagyobb 70-es cirkálóról, az Irokéz elkövetkező Pünkösdi Regattájáról Pajor Zsolt beszélt: „A szezon megkezdése, a közös hétvége eltöltése a keszthelyi kikötőben, ez teszi különlegessé nekünk, vitorlázóknak a Pünkösdi Regattát. Csapatunk összeáll a hétvégére, a regattával hangolódik a további versenyekre, az idény további részében többek közt a Rizling Kupára, a Fehér Szalagra és a Félszigetkerülőre készül.”


A mezőny számos jeles résztvevője közül kiemelendő Matlaszkovszky Miklós – az egyik alapító tagja a legendás Hungária együttesnek –, aki a Márta Máriával és legénységével vesz részt a 38. Pünkösdi Regattán. Így nyilatkozott a hétvégéről: „Egykezes őrült vitorlázó vagyok, az elmúlt hétvégén Fa Nándor hagyományos Keszthely–Kenese szólóversenyét a középmezőnyben zártam. Már a 12. Pünkösdi Regattámon veszek részt, ezen a neves versenyen végeztem már az első és a századik helyen is, szívesen megyek minden évben. Figyelem az előrejelzéseket, kiváló szelünk lesz, úgy érzem nagyon jót fogunk vitorlázni! A hajó kiváló állapotban, felújítva várja a hétvégét, legénysége erős, Tagja a most első versenyét teljesítő, mindössze 15 éves vitorlázó, Szepesi Botond is.”


Raffica és legénysége is készen áll a Pünkösdi Regattára. Elnök-kormányosuk, Király Zsolt így nyilatkozott a hétvégével kapcsolatban: „Nekünk az első nap a legfontosabb, a másik kettőt ki is kell hagyjuk a közeledő két külföldi verseny miatt. A pünkösdi szombati napja számunkra egy edzőverseny lesz, ahol leginkább a katamaránokkal tudunk felkészülni az előttünk álló külföldi versenyekre. Ez nem csak egy verseny, hanem egy vitorlástalálkozó mindnyájunknak, minden évben.”


Az AC45 „csodahajó”is részt vesz a hétvége futamain. A mezőny egyik Amerika Kupán is résztvevő „repülő” katamaránjáról Kaiser Kristóf kormányos beszélt: „Nyerni szeretnénk. Egyre nagyobb a kihívás, hiszen sok katamarán jön, minden évben egyre többen vesznek részt a Pünkösdi Regattán is. Számos hajó nagyobb potenciállal fog rendelkezni a miénknél, de erőssége a hajónknak, hogy gyenge szélben is jól teljesítenek vitorláink. Ezért is rendkívül örülünk az eddig jósolt változékony időnek és szélnek. Ez a hétvége jó felkészülés lesz számunkra a Kékszalagra, amelyről az elkövetkezendő időszakunk szól majd.”


A katamaránok legismertebb hazai képviselője, a vitorlássport egyik legkiemelkedőbb alakja Litkey Farkas így nyilatkozott a Pünkösdi Regattáról: „Ez lesz az első versenyünk az idei évben. Elsősorban a sebességünkre koncentrálunk, illetve nyomon követhetjük versenytársainkat és hajóikat. A hajónk rendben van, több felújított elemmel áll a Pünkösdi Regatta rajtjához. Ami igazán különlegessé teszi, hogy egy egész hétvégét töltenek együtt, egy kikötőben azok az emberek, akik amúgy csak ritkán tehetik ezt meg.”


A szervezők a Pünkösdi Regatta hétvégéjének programját, helyszíneinek megközelítését a vitorlázók kényelmének előtérbe helyezésével állították össze. A regatta népszerűsége a látogatottságának és a résztvevők létszámának növekedésén is észrevehető. A most következő kiváló versenyhétvége hangulatát várhatóan a remek vitorlázó idő is támogatni fogja majd.
38. Pünkösdi Regatta részletes információi megtalálhatók a TVSK honlapján, valamint a Versenyutasításban.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!