Berecz Zsombor az előkelő negyedik helyen végzett

2019. április 8.
Címkék :

A 4. helyen futott célba Berecz Zsombor a finn osztály éremfutamán Palmán a Trofeo Princesa Sofián, az olimpiai hajóosztályok első nagy európai nemzetközi versenyén.

A 20-22 csomós szélben és az ehhez tartozó hullámzásban jó sikerült a rajtom, megnyertem a lee-rajtot és a 2. helyen értem fel a bójához, majd voltam 5., 6. is, az egyik hátszélben egyszer megmerültem, a végén pedig a 4. helyen értem célba – foglalta össze az éremfutamot a magyar világbajnok. Berecz Zsombor elégedett a versenyével, pozitívan értékelte a Trofeót és a Palmán töltött 3 hónapot is. „Sokat teszteltünk, ezek nyomán egyre jobb a sebességem, a jó irányba haladunk, bár a versenyrutin azért hiányzik kicsit.”


A tavalyi világbajnokság óta ez volt az első nagy verseny, amin részt vett, és ez volt az első, amit új edzőjével, Paul Hobsonnal közösen csináltak végig. Berecz szerint a mezőny, ha lehet, még szorosabb lett, a Trofeóra visszatért a mezőnybe a sok hónapot kihagyó riói brit olimpiai bajnok, Giles Scott is.

A versenyt a szinte végig vezető új-zélandi Andrew Maloney nyerte, Scott és az ugyancsak új-zélandi Josh Junior előtt. Berecz Zsombor a palmai verseny után pár napot Magyarországon tölt, majd Athénban, a májusi Európa-bajnokság helyszínén folytatja a felkészülést – írta a hunsail.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!