Az élmezőnyben a magyar vitorlázók

A hazai versenyzők a közvetlen élmezőnyben tartózkodnak az aktuális világranglistán. A legelőkelőbb, 5. helyen a Laser Radialban versenyző Érdi Mári áll, míg a Gyapjas testvérek a 13. pozíciót foglalják el a 470-esek mezőnyében.


A Laser Radial osztály 449 versenyzőt rangsoroló listáján Érdi Mári az 5. helyen áll. Őt két korábbi (a belga Emma Plasschaert és a dán Anne-Marie Rindom), valamint a jelenlegi listavezető (a holland Marit Bouwmeester) előzi meg, közvetlenül előtte pedig az amerikai Paige Raliey áll.

Berecz Zsombor világranglistás helyezésére továbbra is rányomja a bélyegét a tavaly év eleji biciklisbalesete, amelynek nyomán kéztörést szenvedett. Berecz akkor nagyjából a teljes versenyszezont kihagyta, így a legutóbbi 41. pozícióból „csupán” a 38.-ra lépett előre. A 237 versenyzőt számláló listát továbbra is a holland Nicholas Heiner vezeti, őt követi a svéd Max Salminen, majd a korábbi listavezető brazil Jorge Zarif.

A legnagyobb ugrást Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor könyvelhette el a legutóbbi, ranglista kiadása óta. Akkor a 22. helyen szerepeltek, jelenleg pedig a 13. helyen állnak, azaz kilenc helyet javítottak, ez az eddigi legjobb pozíciójuk. A férfi 470-es világranglistát az ausztrál Belcher–Ryan egység vezeti, második a svéd Dahlberg–Bergström kettős, harmadik a spanyol Xammar–Rodriguez páros.

A férfi Laser Standard osztályban Vadnai Benjamin és Vadnai Jonatán egyaránt az első 40 között tartózkodik, Benjamin a rangsor előző kiadása során a 20., Jonatán pedig a 34. helyen állt. A jelenlegi első az új-zélandi Sam Meech, az őt követő ausztrál Tom Burton, harmadik pedig a német Philipp Buhl – írta a hunsail.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!