Biztató szereplés a Miami világkupán

Érdi Mári csütörtökön 28 helyet javított, Gyapjasék továbbra is az első tízben a világkupa versenyen. A Laser Radial osztálynak sikerült három futamot rendezni az északiról folyamatosan keletire forduló szélben. A férfi 470-es mezőny csütörtökön két futamot teljesített, a harmadikat is elindították, de egy zivatarfelhő elnyomta a szelet, így a limitidő közelsége miatt is félbeszakították a menetet, így ők nagyobb elmaradásban vannak.

Érdi Mári a harmadik versenynapon 28 helyet lépett előre, a szerda esti 51. pozícióból öt futam után csütörtöki estére a 23.-ra jött fel. A futamokat sorrendben a 13., a 23. és a 15. helyen zárta úgy, hogy két futamban is vezető helyen vitorlázott rövid időre. „A harmadik és az ötödik futamban nagyon jöttem el a rajtokból, mindkétszer balra mentem, ami jól is nézett ki, de aztán a vége jobbos lett” – mondta Érdi Mári. – „Az első futam volt a legdurvább, sokan már biztosak voltak abban is, hogy nem is engedik végig, aztán mégis befutottunk, de nagyon összevissza fújt a szél. A nap második futamában nagyon rosszul sikerült a rajt, hárman is szorították fentről a helyzetet, de óvatosabbnak kellett lennem a már meglévő BFD miatt, így nem mentem velük.”


Mári a szélsőséges időjárási körülmények ellenére nem küzd sebességi gondokkal, jól vitorlázik, a rajtjai is legtöbbnyire jól sikerülnek, de a szél kiszámíthatatlansága miatt sokkal könnyebb rosszabb döntést hozni.


A férfi 470-es pályán a Gyapjas testvérek a szerda esti 6. helyükről a már kiesővel számolt az összetett listán a 9. helyen állnak, és sokkal sűrűbb lett a mezőny körülöttük. A közvetlenül mögöttük lévő ellenfelek és a csütörtökön futamot nyerő, de korábban több futamban is vezető kínai Xu-Wang egység is eléjük kerültek.


„Az egész napra elég nagy emelések voltak jellemzők, a zivatarok, illetve ezek esélye jelentősen befolyásolta a szelet, minden egyes futam szinte minden szakaszában volt egy jobb oldal, ha azon volt az ember, nagyon jó krajcokat, hátszeleket lehetett csinálni, ha nem találta el az oldalt, akkor viszont nagyon sokat lehetett veszíteni” – érzékeltette a körülményeket Gyapjas Balázs.


A magyar hajó a harmadik és a negyedik futamban a 12. és a 11. helyen futott célba. „Az első futamban nagyon jó lee rajtot vettünk, jól helyezkedtünk, az első karjcban azonban túl korán igazítottunk balról jobbra, ezzel tíz hajót elveszítettünk, akik egyébként szélsőségesen vitorláztak. Reméljük, lesz annyi futam, hogy tudjuk folytatni a biztonságos, jó átlagot és hosszú távon ez kifizetődő lesz a többiek hibáival szemben” – mutatta a menetek értékét Gyapjas Balázs. Szerinte amúgy nagyobb kockázat vállalásával akár mindkét futamban is az első ötben tudtak volna végezni. „A jó sebességünket próbáltuk arra használni, hogy inkább nem kockáztatva vitorlázzunk, hanem inkább hagyjuk, hogy mások menjenek extrémet, végig próbáltunk biztonsági játékot játszani” – tette hozzá.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!