Nagyszerű versenyt hozott a Szüreti Regatta

A Balaton a legszebb arcát mutatta a résztvevőknek, akik közül nagyon sokan a Szüreti Regatta vasárnapi, második futamával búcsúztak az idei versenyszezontól. Több mint 160 hajó ért célba két változatos időjárási viszonyok között levitorlázott nap után – a vitorlázók és a rendezés is jelesre vizsgázott.


Péntek este még sok volt az aggodalom – éppen a rajt időpontjára, azaz szombat reggelre egy erős hidegfrontot, és 40-50 csomós északi szelet prognosztizáltak. Farkas Péter versenyvezető a szervezőkkel és TVSK stábjával közösen azt a döntést hozta, hogy két órával elhalasztják a rajtot, és a tervezett 9 óra helyett 11 órakor indítják a mezőnyt.

A rajt elsőre sikeresnek bizonyult, főleg a „vasaló” (vagyis a renitenseket a vonal mögé terelő) motorosok munkájának köszönhetően. Hamar széthúzódott a mezőny: többtestűek hiányában a Nautic370 Run hajók és a 70-es cirkálók haladtak az élen, ők érték el elsőnek a Tihanyi szorost.

A nyugati medencében egyre gyengülő, és nyugatiasodó szél várta a résztvevőket. A révfülöpi kapu egyre élesedő menetben volt megközelíthető. Az első (a NAU370 Revolution) már egészen közel járt a kapuhoz, amikor a mezőny vége még a Csőben vitorlázott. Farkas Péter és stábja fontolóra vette a szélerőt, a Révfülöp–Badacsony távolságot és a 19 órás limitidőt – majd úgy döntött, hogy a révfülöpi kapunál rövidíti a pályát. Hogy ez milyen jó döntés volt, bizonyítja, hogy a limitidőn belül több mint 160 hajó célba tudott érni.

Másnap reggel 9-kor rajtolt a mezőny vissza Balatonföldvárra. A legragyogóbb körülmények fogadták a hajókat: 8-12 csomós déli, délnyugati szél, a távot végig a bőszeles vitorlákkal, spinnakerekkel, bliszterekkel lehetett teljesíteni. A végelszámolásban az járt jól, aki a lee-taktikát választotta: az északabbra vitorlázó hajók a végén élesebben meg tudták előzni a feljebb haladókat. Az első hajó, az Anna 70-es cirkáló két órán belül teljesítette a távot!

De nemcsak az ő arcukon ült mosoly. A szép hosszú hullámok, a kellemes szél, és a felhőkön át-átsütő napsütés nyomán mindenki a legjobb érzésekkel indult el hazai kikötőjébe. A Szüreti Regatta ismét bizonyította, hogy miért a legnépszerűbb versenyek egyike: az ősz különleges, máskor nem tapasztalható hangulatot ad a regattának.

A verseny végeredménye megtekinthető ide kattintva.

(Fotók: Mag Andrea/TVSK)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!