Berecz Zsombor magyar bajnoki címet nyert

A finndingi friss világbajnoka, Berecz Zsombor lett az első a Tihanyban, a THE által rendezett magyar bajnokságon. Kemény ellenfelek között kettő kivételével minden futamban elsőként ért célba.

A Tihanyi Hajós Egylet (THE) kikötőjében 59 finnes tolta le a hajóját a sólyán szeptember 21-én, közöttük Berecz Zsombor, aki augusztusban Aarhusban megnyerte a kvalifikációs világbajnokságot. A bajnokság szeptember 20-án kezdődött, de az első napon annyira nem volt szél, hogy Beliczay Márton főrendező a kikötőben tartotta a mezőnyt. Az első két nap csak egy futamot sikerült megrendezni a meleg, napos, de szélben szegényes időben.

A harmadik napra előre jelzett hidegfronttól sok szelet várt mindenki, ami éjszaka meg is érkezett, de korán. Azaz hajnalban és reggel még nagyon fújt, egy órát várt is a rendezőség a pályatűzéssel. Egy futam le is ment az elején frissebb, később gyengülő szélben, elindult egy következő, de az már félbeszakadt az idei-oda forgolódó, innen-onnan be-befújó szélben, majd csaknem egész nap versenyzésre alkalmatlan körülmények között várakozott a mezőny inkább a vízen, de a partra is visszatértek egy rövid időre. A harmadik futamot aztán a késő délután beinduló nyugati-délnyugati szélben sikerült lebonyolítani.

A vasárnapi utolsó napon viszont ideális vitorlázó körülmények között, négy futammal hétre bővült a futamok száma, így korrekt eredmények születhettek. Az abszolút győztes hétből öt futamgyőzelemmel és egy második hellyel Berecz Zsombor lett, őt követte a horvát Nenad Bugarin. Az abszolút harmadik és masters bajnok Huszár Géza, őt pedig Németh Domonkos, a THE versenyzője, egyben a junior bajnoki cím nyertese követte. A bajnokság nyílt verseny volt, a magyarok mellett öt nemzet képviselői – cseh, francia, horvát, osztrák és szerb finnesek –, összesen nyolc külföldi egység állt rajthoz.


A részletes eredmények megtalálhatók itt.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!