Már a Balaton közepéről is netezhetünk

A 4G+ hálózatnak köszönhetően akár a tó közepéről, például egy hajó fedélzetéről is lehet fényképeket, videókat azonnal feltölteni a netre. A hálózatfejlesztés a vitorlázásban terjedő IoT alkalmazását is lehetővé teszi.

Még ebben a hónapban elindítja gyors internetkapcsolatot biztosító Balaton környéki hálózatfejlesztését a Vodafone Magyarország, ezzel 4G+ hálózatuk a nyárra a tó egész térségét lefedi majd, 30 új települést ér el.

Amrita Gangotra, a cég műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta: a fejlesztést indokolja az is, hogy a Balatonnál nyaranta háromszorosára nő az adatforgalom. A 4G+ szolgáltatás fontos állomás a folyamatban, amely az 5G hálózat megjelenéséhez vezet.

Megjegyezte, hogy a hálózatfejlesztés a víz felületére is kiterjed, ez lehetővé teszi a vitorlázásban terjedő IoT (világhálóra csatlakozó intelligens használati eszközök) alkalmazását. Így például pillanatok alatt lehet időjárási adatokhoz jutni, a mentési munkálatokat pedig a hajók helyzetét pontosan jelző okostelefonos alkalmazás támogatja – tette hozzá.

A hálózatfejlesztést üdvözölte a Balatoni Hajózási Zrt. is – mondta Kollár József, a társaság vezérigazgatója, aki szerint az utazóközönség igényei alapján érdemes fejleszteni a hálózatot, különös tekintettel arra, hogy a Balaton már nemcsak a nyári csúcsidényben, hanem a tavaszi és az őszi hónapokban is egyre több látogatót vonz – írta a hvg.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!