Duna-átúszás hét nap alatt

Hét nap alatt ússza végig a Duna magyarországi szakaszát Hidvégi-Üstös Pál. Az ultrasportoló Vácról indult, és a tervek szerint csütörtökön ér célba Mohácsnál.


Az extrémsportoló a teremtett környezetünk értékeire és védelmére, a pozitív emberi értékek, a kitartás, az erő és hit fontosságára szeretné felhívni a figyelmet. Hidvégi-Üstös Pál arra hívja a vízi sportolókat, kajakosokat, kenusokat, hogy néhány kilométer erejéig csatlakozzanak hozzá. A sportoló a 235 kilométeres táv gyors megtétele helyett arra helyezi a hangsúlyt, hogy minél több Duna-menti lakossal, sportolóval, strandolóval tudjon találkozni, beszélgetni.

Hidvégi-Üstös Pál az MTI-nek elmondta: pénteken indult el Vácról, és a tervek szerint csütörtökön Bajáról indulva érkezik meg Mohácsra. A 235 kilométeres távot 30-40 kilométeres szakaszokra osztotta fel. Egy ilyen hosszú távú úszás megtétele a fizikai felkészültség mellett mentális felkészülést is igényel. „Augusztus végén egy-egy rossz időjárás után a víz lehűl, és akár több fokkal is hidegebb lesz. Azzal számoltunk, hogy 19-20 fokos lesz a folyó, de ennél pár fokkal hidegebb most” – mondta. – „Napi nyolc-tíz órát töltök a vízben, van rajtam védőruha, de így is folyamatosan áramlik be a hideg víz, ezért sem jó a ki-be szállás a vízbe, amely egyébként is rengeteg energiát elvesz” – emelte ki.

Hidvégi-Üstös Pált többek között mentőcsónak, búvárok és speciális mentők, valamint egy kajakos kíséri a Duna minden egyes szakaszán. „Nagyon fontos a kíséret is, a Dunán sok kőzátony van, amit nagy ívben el kell kerülni, mivel a környékükön forgó limányok (vízvisszafolyások) keletkeznek” – mutatott rá.

Felidézte, hogy vasárnap Budapesten úszott végig, ahol nagyobb volt a hajóforgalom, váratlan forgók és vízszintesen mozgó limányok jöttek létre a hidaknál, gátaknál. „Több helyen visszafelé kellett úsznom. A Margit hídtól a Kopaszi-gátig pedig a hidakat és a beparkoló hajókat kellett figyelnem” – magyarázta. Az erős sodrás miatt átlagban 4 km/h-val tud csak a haladni, a korábban tervezett 7 helyett.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!