Brutális kártérítési igényt jelentett be az elsüllyedt Bayesian szuperjacht gyártója
A The Italian Sea Group jó hírneve csorbulása, a kereslet összeomlása és a részvényárfolyam-veszteség miatt kilenc számjegyű kárigényt jelentett be.
A The Italian Sea Group (TISG) 456 millió eurós polgári jogi keresetet nyújtott be egy szicíliai bírósághoz Bayesian elsüllyedése miatt. Vádlottként az 56 méteres Perini Navi kapitányát, a legénység két tagját és a jacht bejegyzett tulajdonosát, a Revtomot jelölték meg. Az építő azt állítja, hogy a legénység hanyagsága és működési hibák járultak hozzá ahhoz, hogy a jacht felborult egy rendkívül heves vihar során Szicília partjainál 2024. augusztus 19-én.
A TISG azzal érvel, hogy a Bayesian szerkezetileg szilárd volt, borulása azért következett be, mert a nyílászárókat rosszul fixálták, figyelmen kívül hagyták az időjárási figyelmeztetéseket és nem eresztették le mély állásba a hajótőkesúlyát. A cég ragaszkodik álláspontjához, hogy ezek vezettek a süllyedéshez, nem pedig bármilyen tervezési hiba.

A Lynch családhoz közel álló forrás szerint „az Egyesült Királyságban végzett vizsgálat komoly kérdéseket vetett fel a jacht kialakításával, stabilitásával és működési jellemzőivel kapcsolatban, beleértve a tulajdonos és a legénység számára ismeretlen sebezhetőségi pontokat is. Úgy tűnik, hogy ez a mostani akció próbálja eltereli a figyelmet ezekről a problémákról, de biztos vagyok benne, hogy nem tudja megakadályozni meg a hajó tervezésének, jóváhagyásának és építésének ellenőrzését. Kétségbeesett, opportunista és rosszhiszemű lépés.”
A TISG azt is állítja, hogy az incidensnek súlyos kereskedelmi hatásai voltak, beleértve a jelentős bevétel- és nyereségveszteséget, a részvényárfolyam csökkenését és a Perini Navi iránti kereslet teljes összeomlását (a céget 2021 végén, 80 millió euróért vásárolták meg, miután az csődbe ment).

Ám míg a TISG-részvények árfolyama valóban mutatott némi ingadozást, sőt csökkenést a tragédia óta, a kereskedési minta nem mutat egyértelmű változást. A visszaesés 2025 februárja és márciusa között volt a legkomolyabb, ekkor a részvények árfolyama körülbelül 8,18 euróról 5,36 euróra esett, ami nagyjából 35 százalékos csökkenést jelent, és leginkább a Trump elnök által bejelentett kereskedelmi vámokkal volt összefüggésben (ugyanebben az időszakban a Ferretti Csoport körülbelül 23, a Sanlorenzo 25 százalékot esett).
Azóta mindkét olasz társ feltápászkodott, a TISG részvényei viszont további 12 százalékot estek a 2025. márciusi szinthez képest. Ezzel együtt a TISG továbbra is azt állítja, hogy az elsüllyedés anyagi károkat okozott és a jóhírüket is megtépázta, annyira, hogy a Perini Navi márkájú jachtok eladása nullára esett a baleset óta. Ezek az állítások az Egyesült Királyság tengeri baleseteket vizsgáló részlegének (MAIB) tavaly május 15-én közzétett időközi jelentéséhez kapcsolódnak, amely megállapította, hogy a jacht stabilitási sérülékenysége nem volt ismert a tulajdonosok és a legénység előtt. A jelentés arra a következtetésre jutott, hogy a szélsebesség, amely képes a jachtot az eltűnési stabilitási szögén túlra dönteni, alacsonyabb lehetett, mint korábban gondolták (a balesetet egy korábbi cikkünkben hosszan elemeztük).

(forrás: superyachtnews.com, fotók: superyachttimes.com, superyachtnews.com, news.sky.com, dw.com)
- ha tetszett, ajánld másoknak is!





