Néhány érdekesség, amit sokan nem tudnak a Balatonról

2025. július 28.
Címkék :

Nem is olyan régen a Balatonban még illetlenség volt fürödni, az elnevezése szláv eredetű, sőt erős szélben meg is tud billenni.

Az elnevezése szláv eredetű
A Balaton szó a szláv „blato” és „boloto” szavakból ered, ami mocsarat, lápot, sarat jelent. A rómaiak idejében „Lacus Pelso”-ként, azaz „sekély tó”-ként emlegették.

Sokáig csak közlekedésre vagy halászatra használták
Nagyjából a 19. századig a Balatonban való fürdőzés extremitásnak számított, sőt, egyenesen egészségtelennek és illetlennek tartották. Bár kereskedelmi, közlekedési célra már a római korban is használták, az első fürdőház csak 1864-ben épült meg a vízén, Keszthelyen. Fürödni egészségügyi célból ugyan ekkor már egy ideje jártak a Balatonra, de nem a tó, hanem a környékbeli források vízében mártóztak meg.

A legmélyebb pontja nem is olyan mély
Mindössze 12,5 méter, Tihany és Szántód között. Összehasonlításképp a Tisza-tó mélysége egyes helyeken a 17 métert is eléri, Magyarország legmélyebb tava (60 méter) pedig az egykori vasércbánya helyén létrejött Rudabányai-tó. Még néhány érdekes adat a Balatonról: az átlagos mélysége nagyjából 3,2 m, a szélessége 3 és 14 km között van, Tihany és Szántód között a legkeskenyebb: 1,5 km, hossza 77 km. 1,9 milliárd köbméter víz van benne, a víz felülete kb. 594 km².

Meg tud billenni
Erős szélben előfordulhat, hogy a keleti és nyugati végénél mért vízszintben akár 80-100 cm-es különbség is van. Ilyenkor a partmenti részeket elöntheti a víz, ezért időnként szükség van a vízszint szabályozására. A jelenséget szaknyelven tólengésnek vagy seichének nevezik, periódusideje a Balatonon 10-12 óra.

A legkisebb települése kevesebb mint kétszáz lelkes
A vízparton lévő 43 település közül a legkisebb az északon található Örvényes, ahol a 2024-es adatok szerint 166-an laknak. A község Aszófő, Tihany, Balatonudvari és Pécsely között található.

További érdekességek elolvashatók ide kattintva.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!