A 40 kiválasztott egyike: Weöres Szabolcs, a Vendée Globe magyar versenyzője

November 10-én elrajtolt a 10. Vendée Globe szóló földkerülő, méghozzá rekordlétszámú mezőnnyel. A negyven induló között magyar sportoló is van.

Az indulók számát negyven főben korlátozták, őket pedig bonyolult feltételeket, sok versenyt tartalmazó rendszerrel választották ki. Elemezhetők a sebességpotenciálok, a hajók képességei, ám a döntő szót a déli óceánok mondják ki. Ahogy Fa Nándor fogalmazott, „ott jön el az igazság pillanata”. Amikor a lakott világtól és a gyors segítségnyújtás lehetőségétől olykor több ezer mérföldes, lelkileg is megterhelő távolságban, gyakran extrém időjárási körülmények között kell a hajóból maximális teljesítményt kicsiholva vitorlázni. Sok nagy versenyzőről derült ki arrafelé, hogy az a kabát már túl nagy neki… Ilyenkor persze lehet, hogy kormánysérülésről szólnak a krónikák, amikor kiállnak a versenyből, vagy érthetetlen mértékű lassulást mutat a nyomkövető napokon át.

Hajók rangsora
Kialakítható az IMOCA 60-as hajók rangsora az intenzív Vendée Globe-selejtezőkön látottak alapján. Ám azok mind az Atlanti-óceánon zajlottak, amely persze messze nem piskóta, viszont nagyon más, mint az Indiai- vagy a Csendes-óceán déli vizein versenyezni az Antarktisz kerülése közben. Ez persze nem azt jelenti, hogy Szabi a New Europe-pal ott majd átrohan egy harmadik generációs, emelősvertes vitorláson, amelynek a sebességpotenciálja bő másfélszerese az ő hajójának. (A harmadik generációs foilerek már 14 csomó körüli szélben elérhetik a 20 csomós sebességet. Ugyanehhez egy átlagos, 2008-ban épült egyenes uszonyos IMOCA 60-asnak 28-29 csomós szél szükséges.)

Hogyan tarthat lépést egy hagyományos hajó?
A 2020–21-es Vendée Globe-on számos nem foiler lépést tartott a gyorsabbnak számító szárnyas testvérekkel. Többen értek célba a huszonnégy órán belül befutó első tízben. A viharok kerülgetésekor a hagyományos uszonyos hajók közelebb mehetnek az alacsonynyomású maghoz. Erősebb szelet bírnak, és emiatt is rövidíthetnek az útjukon. Ez jórészt bátorság, illetve az adott hajó képességeinek függvénye.

Háromgenerációnyi foiler, sokféle hagyományos hajó
A negyvenhajós mezőnyben van 11 új, harmadik generációs foiler. Ezek a fejlődés következtében a leggyorsabbak. De persze javítottak a második és első generációs szárnyasokon is, és ezekből is versenyez 6, illetve 5. Emellett 5 egykor egyenes uszonyos hajót alakítottak az évek során foilerré.

Tehát 13 hagyományos IMOCA 60-as van a mezőnyben. Ketten kilógnak a sorból, mert vadonatújak, David Raison tervei alapján épültek Jean Le Cam és Eric Bellion számára. Ők a fent felsorolt előnyök érvényesítésében reménykednek. A doyen, a 65 éves Jean király ötször rajtolt már, és négyszer célba is ért (2., DNF, 5., 6., 4.), így nem akad nála tapasztaltabb, pontosan tudja, hogy mire várhat a pályán. Nem véletlen, hogy hagyományos uszonyos hajót építtetett.

A mezőny legfiatalabbja, a 23 éves francia Violette Dorange például a Vendée Globe történetének egyik legsikeresebb hagyományos hajójával versenyez. 2009-ben Foncia néven vitorlázva segítette Michel Desjoyeaux-t a történelmi második győzelméhez. Ezután spanyol színekben 2. lett a Barcelona World Race-en (Martinez-Fernandez). Balszerencsés volt Jérémie Beyou, mert letört a kílje, de aztán jött Jean Le Cam, aki elért vele egy 6. helyet a földkerülőn, majd 2021-ben egy 4.-et is, megspékelve Kevin Escoffier megmentésével.

Weöres Szabolcs hajója, a New Europe története is jól indult. Dee Caffarinak épült a 2008–09-es Vendée Globe-ra, amelyen 6. lett. Ezután Sam Daviesszel és Miranda Merronnal csapatban Nagy-Britannia-kerülő rekordot futottak. Caffari kitartóan használta, és 6. lett vele a Barcelona World Race-en Anna Corbella társaságában. Ezután évekig vándorolt gazdáról-gazdára, amíg Ari Huusela meg nem vette, és Stark néven utolsó helyen ért célba 2021-ben a szóló földkerülőn.

(Cikkünk eredetileg és teljes terjedelmében az Aqua Magazin 165. számában jelent meg. Fizessen elő rá, hogy ne maradjon le exkluzív tartalmainkról!)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!