VIDEÓ: felszínre hozták a nyáron elsüllyedt szuperjachtot Szardínián
A 47 méter hosszú Atina augusztus 11-én süllyedt el, november elején sikerült kiemelni a vízből – már azt, ami még maradt belőle.
Augusztus 11-én az Atina az olaszországi Szardínián, Olbia partjaitól mintegy 300 méterre süllyedt el, miután tűz ütött ki a hajó tatján. Az olbiai parti őrség által készített felvételeken látható volt, amint a lángok beborították az egész hajót, amely végül dőlni, majd süllyedni kezdett. Nyolc ember tartózkodott a fedélzeten, akiket sikerült kimenekíteni. Augusztus 30-án eltávolították a fedélzeten lévő 33 000 liter üzemanyagot és 18 akkumulátort. Az üzemanyag-eltávolítás során „kis szivárgás” keletkezett egy olyan csövön, amely megsérült a tűzben, de a lukat azonnal betömték, más szennyezésről nem érkezett jelentés.
Az Atinát 2008-ban adta át a holland Heesen hajógyár, az évek alatt több néven is hajózott, volt Elandess, Raasta és Naseem is. Legutóbb 2021-ben adták el, az utolsó ismert kikiáltási ár 16 250 000 euró volt. Az adásvételt követően átfogó, több hónapos felújításon esett át a török FDC Yachts hajógyárnál, azzal a céllal, hogy vonzóbbá tegyék a bérhajós piacon. A leginkább figyelemre méltó változás a napozóterasz volt, amelyet újraterveztek: kapott nagyobb medencét, Teppanyaki grillt és egy akkora bárt, amely akár 12 vendéget is képes volt befogadni.
A tűz okát az olbiai hajózási hatóság vizsgálja. A jachtot a Conquest MB1 ponton segítségével emelték ki a vízből, és hamarosan alkotóelemeire bontják.
A kiemelés:
fotók és forrás: boatinternational.com
- ha tetszett, ajánld másoknak is!