James Cameron és szerelme, az óceán – második rész

Változatos élővilág, új fajok felfedezése tízezer méter mélyen – a hollywoodi filmrendező egyre csak többet akar.

Miért merült le annyiszor a Titanichoz? – az első rész.

Dalio alapítványának, az OceanX-nek az a küldetése, hogy felfedezze az óceánt és bemutassa a világnak a fedélzeten forgatott és gyártott médiaprodukciók révén. Cameron és Dalio hat-hét évvel ezelőtt barátkoztak össze, és a rendező kulcsszerepet játszott a hajó belső elrendezésében, hiszen úgy alakították ki a belső teret, hogy az kamerabarát legyen. Az OceanXplorer két Triton tengeralattjárót is szállít, amelyek olyan felvételeket készítenek, amik világszerte inspirálják a közönséget. Dalio és Cameron együtt komoly összeget áldoztak a Tritonra, közös vágyuk, hogy az óceán mélyét biztonságosabban hozzáférhetővé tegyék: „Ezek a termékek nagyon megbízhatók, nagyon jól beváltak, mindegyiknek megvannak a megfelelő tanúsítványai. Biztonságosabb velük utazni, mint egy privát repülőgéppel vagy helikopterrel. Mi közben azt kutatjuk, hogyan lehet mélyebbre menni, olcsóbban. Azon agyalunk, hogyan lehetne jobb megvilágítást csinálni. Hogyan lehetne jobb kamerákat készíteni, hogy rögzíteni tudjuk a látottakat, hosszabb élettartamú akkumulátorrendszereket fejlesztünk”.

Cameron nem tudja pontosan meghatározni azt a pillanatot, amikor az óceán a rögeszméjévé vált, de emlékszik, hogy fiatalkorában rendszeresen lapozgatta a National Geographicot, 600 kilométerre a tengertől, Kanada mélyén. „Az 1960-as évek, amikor gyerek voltam, elképesztő ígéretekkel teli időszak volt. A Holdra szállás, az óceáni merülések, minden tudományosnak tűnt, maga volt a megvalósult sci-fi. Én pedig nagyon szerettem volna ennek a részese lenni. Amint tudtam, megtanultam búvárkodni, és minden alkalommal, amikor láttam valamit, ami lenyűgözött, többet akartam látni. Azt szeretem az óceán mélyén, hogy minden egyes alkalommal, amikor merülök, olyasmit látok, amit soha korábban. És időnként olyasmit is, amit még senki sem.”

Az első sikeres merülés a Challenger Deepbe 1960-ban volt, amikor Don Walsh és Jacques Piccard új mélységi rekordot döntött a Trieste nevű járművükkel, 10 916 méter mélyre merülve. Cameron volt a következő, aki 2012-ben hasonló mélységbe merült a Deepsea Challengerrel. Akkor távolabb volt az emberiség többi részétől, mint bárki más a földön: „Elképesztő csend vesz körül, és sokkal magányosabb vagy, mint amilyennek el tudod képzelni, aztán amikor a tengerfenék kezd láthatóvá válni a lámpáid fényében, rájössz, hogy megcsináltad. A mögöttem álló egész taktikai csapat megcsinálta. Ott voltam. Aztán győzött a kíváncsiság, elkezdtem körbejárni, próbáltam megérteni a geológiát és kis állatokat keresni. Az expedíciónk során körülbelül 100 új fajt fedeztünk fel. Megható élmény volt”:

Bár Cameron még több mélytengeri roncsot szeretne felfedezni – a lista élén az 1942-es midwayi csata során elsüllyedt nagy csatahajók állnak –, az igazi küldetése az, hogy többet tudjon meg az óceán mélyének biológiájáról. Főleg a hidrotermális nyílások környékén, ahol a geotermikusan felmelegedett vízsugarak olyan tápanyagokat hoznak fel, amelyek változatos életformákat tartanak fenn: „Sokhektárnyi területet láttunk, ahol hemzsegnek a kagylók, garnélarákok, csőférgek. Olyan, mintha egy másik bolygón járnánk. A legellenségesebb környezet az emberi gépek számára, amit csak el lehet képzelni. Minden egyes hidrotermális közösség, ahol jártam a világon, más volt. De vajon hány ilyen közösség van? Ki ment le és nézte meg ezeket a helyeket? Úgy becsülöm, hogy a terület 70-80 százalékát még senki sem látta, közben minden egyes helyen új fajokat, különböző állatokat és változatos ökoszisztémákat találunk. Tehát még nagyon sok felfedezni való van.”

A Triton-beruházással Cameron azt reméli, hogy javítani tudja az utasok élményét az ilyen mélységekben. Elképzelése szerint ahelyett, hogy egy apró kilátóablakon keresztül kukucskálnának, nagy gömbökkel ellátott tengeralattjárókat küldenének a mélybe: „Az emberek korlátlan kilátást szeretnének. Ez jobb a tudományos megfigyelés szempontjából, de akkor is, ha csak csodálkozni megyünk”.

Mindeközben nem felejtette el a Titanicot sem, amelynek továbbra is megszállottja: „Valószínűleg túl sok órát töltöttünk azzal, hogy kiderítsük, mi történt pontosan, ahhoz, hogy igazán objektívek legyünk, amikor megítéljük a történteket. Az egyetlen dolog, amit soha nem láttunk, az a jéghegy okozta sérülés”.
A végtelenül kíváncsi alkotó számára a munka nem áll meg, főleg, hogy mindezt nem tekinti munkának: „Számomra ez sok szempontból szinte spirituális küldetés. Ez az én templomom odalent”.

(fotók és forrás: Boat International)