Ken Read elemez: a 2021–22-es útvonal a Föld körül
Ismerős kikötők és három új helyszín jellemzi a 2021 októberében Alicantéból rajtoló The Ocean Race regattát. Az útvonalról egy háromszoros résztvevő mondja el a véleményét. Ken Read jelenleg a North Sails vitorlagyártó cég elnöke.
Jól látható, hogy néhány korábbi megmérettetéshez hasonlóan, a következő versenyt is erősen uralják az üzleti szempontok. Mostanában rendszeresen tűnnek fel olyan kikötők a listában, amelyek a „régi időkben” (amikor még Whitbread Round the World Race-nek hívták – a szerk.) szóba sem jöhettek volna. Látok ugyanakkor szándékot a megállók számának csökkentésére, ami nem csoda, mert minden pluszhelyszín újabb anyagi terhet jelent a csapatoknak, amelyek próbálják csökkenteni a költségeiket. Ezeket és egy rakás más szempontot figyelembe véve kellett valami izgalmasat kreálni, ami talán sikerült. A Fokváros–Kína-szakasz tartogatja a legtöbb meglepetést, ahol még sok a kérdőjel, de a többi etap valamilyen formában már ismerős lehet. Kijelenthető, hogy nagy meglepetésben nem volt részünk a bejelentéskor, a magam részéről pedig nagyon boldog vagyok, hogy a verseny érinti Newportot (Read a Rhode Island-i Portsmouthban lakik, közel a helyszínhez – a szerk.).
A 2021–22-es Ocean Race a maga 38 ezer tengeri mérföldjével a rövidebbek közé tartozik majd, és kettővel kevesebb megállót érint, mint a legutóbbi regatta, ám ennek nincs komoly jelentősége. Számomra az elméleti hossznál mindig is sokkal fontosabb volt a valóban levitorlázandó távolság. Ez utóbbi attól is függ, milyen a versenyzők gyorsan tudnak a passzátszeles övezetbe érni. Előfordul, hogy az komoly kitérőt tesznek egy akadály vagy időjárási jelenség miatt. Ilyen a magasnyomású övezet az Atlanti-óceánon, amit az első szakaszon szoktunk nagy ívben kerülni. Ha a következő versenyt elemezzük, még nem tudható, milyen útvonalat választanak a csapatok a már említett Fokváros–Kína-szakaszon. Bő szeles menetből vagy cirkálásból lesz több? Az a 38 ezer mérföld a végén simán lehet 50 ezer, mire célba ér a társaság.
A már ismert VO65-ösök mellett „új” hajóosztályként mutatkoznak be az IMOCA 60-asok (ilyenekkel zajlik például a Vendée Globe szólóföldkerülő – a szerk.), ezúttal komplett legénységekkel a fedélzetükön. Úgy sejtem, ők elég közel helyezkednek majd egymáshoz a „nagy” szakaszokon, mint amilyen a Fokváro–Sencsen, a Sencsen–Auckland és az Auckland–Itajaí. Most a tervezés fázisában jár mindenki: hajó felépítése attól függ, mennyi cirkálás/futtatott menet/bőszelezés várható. Olyan, mint a Volvo 70-eseknél, amelyek dizájn szempontból tartogattak lehetőségeket. Nagy kérdés, építenek-e kifejezetten az Ocean Race miatt IMOCA 60-ast. Ha inkább a meglévőket alakítják át, az sem egyszerű, hiszen egy fő helyett komplett legénységnek kell elférnie, másféle svertek szükségesek, ráadásul az alapvetően bőszeles siklatásra kitalált jachtból olyat kell faragni, ami más szélviszonyok között is megbízhatóan teljesít. Papíron persze jobb az új építésű, ám ne feledjük, amit átalakítanak, az előtte már legalább egy Vendée Globe-ot teljesít addigra, vagyis rengeteg tapasztalat gyűlik fel rajta és általa.
Persze szükség van némi szerencsére is, hiszen nagy kérdés, hogy végül olyan lesz-e az időjárás, amilyennek „lennie kell”. Esetleg dönthet úgy valamelyik csapat, hogy elenged egy bizonytalan körülményeket hozó szakaszt. Teljesítik persze, de nem adnak bele mindent, inkább azokra koncentrálnak, amik kiszámíthatóbbak. Az biztos, hogy a most meghozott döntések komolyan befolyásolják a későbbi eredményt.
Nem hiszem, hogy alul lehet becsülni akár egy olyan, szimplának tűnő szakaszt, mint a Sencsen–Auckland. Én kétszer teljesítettem, és elmondhatom, a Dél-kínai-tenger nem rest megmutatni a rosszabb arcát. A rajt után két lehetőség adódik: kelet felé (vagyis Aucklandtól el) húzni, hogy az ember később forduljon délnek, vagy menni egyenesen. Mi legutóbb a Pumával az első megoldást választottuk. Volt olyan időszak, amikor 600 mérföldre voltunk a legközelebbi hajótól. Aztán amikor visszazártunk, indult a közelharc a Telefónicával a második helyért.
Tetszik, hogy a verseny a mediterrán térségben rajtol és ér célba: ott közel vannak egymáshoz a hajók, nincs lehetőség nagyon eltávolodni a másiktól, változatos az időjárás. Ez nehezíti az előzetes tervezést, ez pedig jót tesz a regattának. Ha én most csapatot vezetnék, örülnék a kevesebb megállónak. Tudom, hogy a szervezők megpróbáltak elmozdulni a hagyományos útvonal irányába, és szerintem egész jó kompromisszum született. Hogy ki nyer? Nem tudom, de a győzelemhez kell egy kis szerencse, sok-sok tudás és egy bődületesen gyors hajó. Ezt a versenyt mindig a leggyorsabb hajó nyeri – ha körbeér. Utóbbi nagyon fontos kitétel, ehhez kapcsolódik személyes jó tanácsom: senki ne álljon meg Tristan da Cunhán! Az nem segít – írta a yachtracing.life.
