Rauschenberger Miklós – Kishajós kezdés, nagyhajós sikerek

Gyerekkori szerelem volt a vitorlázás Rauschenberger Miklós életében. A többszörös magyar bajnok, a Regina hajóosztályban Kékszalag-győztes, Fehérszalag-nyertes vitorlázó több hajóosztályban is vízre szállt, majd a versenyzés mellett a vitorlakereskedelem felé vette az irányt.

Mikor és miként kerültél kapcsolatba a sportággal?
Rauschenberger Miklós: A vitorlázással gyerekkoromban találkoztam. Édesapám akkoriban Star hajóosztályban versenyzett, nagybátyámnak pedig egy 25-ös túra jolléja volt Balatonalmádiban. Talán érthető, ha ezek által egy életre „megfertőződtem”.
Az életem első, szakmai szempontból fontos mérföldkövének talán az első magyar bajnoki címet tekinthetjük, amit 1993-ban a Cadet hajóosztályban szereztem. Ezt édesapám edzősége alatt, Fi János szakmai felkészítésével értem el, az almádi székhelyű Veszprémi Volán versenyzőjeként.
Fi Janó akkor a KYC „bajnokcsináló” embere volt, és amikor átment a fűzfői Nitrokémiához edzőnek, felajánlotta a segítségét. Ezt természetesen apuval örömmel fogadtunk, hiszen egy versenyt megnyerni (addig abban az éven hetet nyertünk akkori párommal, Benczúr Mátéval) nem ugyanolyan, mint esélyesként 17 évesen odaállni a bajnokság rajtvonalára. Janónak ebben volt tapasztalata, így nagyon örültünk az általa nyújtott segítségének.

A második mérföldkőnek tekinthető tett az átigazolásom a Balatonfüredi Yacht Club színeibe. Sajnos már 1993-ban tudni lehetett, hogy a Veszprémi Volán az év végén megszűnik. Abban az évben a BYC (akkoriban BSC) és a Nitorkémia is csábított, végül a Hantó István által fémjelzett BYC mellett döntöttem, aminek azóta is tagja vagyok. Ebben az évben már az új társammal, Baráth Gáborral és új hajóosztályban, 420-ban nyertük a bajnokságot. Ennek elismeréseként lettünk válogatottak is. Ekkor ismerkedhettem meg id. Majthényi Zsombival és Kőváry Pistivel, akik mély nyomot hagytak bennem.
Időközben a 470-es osztályba ültünk fel a 420-as mancsaftommal, és haladtunk a ranglétrán egyre feljebb. Itt a ranglistagyőzelemig jutottunk, ám a nagy álom, az olimpiai szereplés sajnos nem jött össze.

Napjaink vitorlázója már nagyhajósként ismerhet téged. Ez miként lépett be az életedbe?
R. M.: Amikor egyértelművé vált, hogy a 470-es osztályban az olimpiai szereplés esélye minimálisra csökkent, a tettek mezejére léptem. Ha jól emlékszem, 2004-ben hagytam fel végleg az olimpia „kergetésével”, ekkor már „öreg voltam” meg a pénz sem akart összeállni, így nem tudtuk vállalni a szükséges külföldi edzéseket és versenyeket. Lemondtam a válogatottságot, aztán még egy évig levezettem itthon, majd egy botrányos ob-zsűridöntés végleg meggyőzött, hogy ez nem nekem való.
Időközben már elkezdtem nagyhajózni, amivel a kishajós versenyzésünket is fedeztük. Örök hálával tartozom dr. Kiss Lászlónak, akinek a Fiskális nevű hajójával vettünk részt rendszeresen a nagyhajós regattákon, egészen addig, amíg el nem adta. Vele esett meg az az emlékezetes kaland, hogy bizony elsüllyedtünk pont akkor, amikor a Liberté, egy földvári pályaversenyen.

2001-ben Horváth Lászlóval kerültem kapcsolatba, aki egy Reginára hívott kormányozni, épp egy nagyhajós bajnokságra. Ebben az évben „csak” másodikak lettünk, de utána hét évig kormányoztam a Masszi fivérek hajóját a Quintettet, amivel öt bajnoki címet szereztünk. Ez a két hajó nagyon meghatározó, mert nemcsak együtt vitorláztunk, hanem barátok is lettünk. Laci adta meg számomra azt a rendszert, amit a mai napig használok.
Érdekessége az életemnek, hogy mind a Regina osztály, mind a Fiskális vissza-visszatért hozzám. Az Európa 30-as új tulajdonost kapott, aki fejlesztéseket hajtott végre a hajón. Ismét egymásra találtunk, ennek eredményeként újabb két bajnoki címet szereztünk, legyőzve Dulin Jenő addig verhetetlen hitt Ábrándját.
Sőt, a Regina osztályba is visszatértem. Amikor a Quintettet visszavonultatták, akkor az addigi nagy ellenfél, az Avanti is gazdát cserélt, amivel három évet vitorláztam.

Mit jelent neked a Kékszalag?
R. M.: 1996 óta folyamatosan részt vettem a Kékszalagon, az elsőn egy dragonnal. Ekkor kicsit kiszerettem belőle, de következő évben már újra ott voltam a rajtvonalon a Fiskálissal, és 36.-nak befutottunk, ami akkoriban nagyon jó eredmény volt.
Ezt követően közel 10 évig vagy Európa 30-assal, vagy Reginával indultam (kétszer 15-ös jolléval is, amit Dobó Pali készített), és mindig is irigykedve néztem az élmezőnyt.
2006-ban egy Brencsán Ábellel való beszélgetésen előkerült, hogy akár ki is bérelnénk az Azzardissimót. Az ötlet tetszett, és végül a hajó a BYC-be került Rozsda hathatós segítségével. Nem kis vitákat gerjesztettünk a tradicionális egyesület akkori vezetésében, de felvállaltuk. Akkor már a 470-es és a 420-as csapatnak is az edzője voltam a BYC-ben, így magától értetődő volt, hogy rájuk alapozva építjük fel a Libera csapatot. Rozsda menedzselte a dolgokat – néha még a trapézról is verseny közben –, és elindultunk. Abban az évben negyedik helyen végeztünk. Összesen négy Libera indult, de mind A osztályú, mi voltunk egyedül B, azaz a kisebb Libera. Ennek ellenére sokáig az élbolyban voltunk, hazafelé a sötétben az éles menetben vesztettünk métereket az elsőkhöz képest. Sopi is osont ránk az Arcadommal, aminek egy igen erős páros verseny lett a vége. A tihanyi csőben ideiglenesen elvesztett negyedik helyünket visszaszereztük a befutóra, és 19 másodperccel Sopi előtt haladtunk át a fiatalokkal a füredi célvonalon.
Nagyon örültünk, és persze evés közben jön meg az étvágy. Felvetődött, hogy jó lenne folytatni egy esélyes hajóval. Ekkor az Arcadom tűnt annak. Rozsda megszervezte, hogy a mi füredi fiatal csapatunk mehessen vele 2007-ben. Ekkor már a harmadik helyen futottunk be, a Lisa és Sopi új hajója, az Avatar vert meg minket. Király Zsolti az ultrakönnyű Sponzor Wanteddel a fél Balatonon kergetett minket, de magunk mögött tudtuk tartani.

Ezt követően jött el a Principessa korszak. Tudtuk, hogy 2008-ra Libera kell a dobogóhoz, mert akkoriban még nyílt Kékszalag volt a páros években. Sikerült egy komoly támogatót találnom, aki behozta nekünk a Principessa Liberát. Sajnos ebből a hajóból mi soha nem tudtuk kihozni a maximumot. A 2008-as Kékszalagon sem, ahol a csalódást keltő negyedik helyen értünk be. Ám a Liberák hazájában vigasztalódtunk egy kicsit ősszel a Gardán. A Centomiglia dobogóján a második helyen végeztünk úgy, hogy végig vezettünk, és az utolsó 1 km-en kaptunk ki az örök „mumus” ClanDesTeamtól. 2009-ben Libera nem indulhatott, az Arcadomot a tulajdonosa már elvitte a tengerre, így a csapat szétszéledt, és mindenki azzal ment, amivel tudott. Ezen a versenyen a Ganz Danubiusszal versenyeztem, 14.-ek lettünk, sok gyorsabb hajót megverve. 2010 és 2014 között próbálkozások voltak a Principessával, részben a csapat is frissült, de a második helynél előrébb nem sikerült jutnunk. Az egyik katamarános évben azonban bejöttünk abszolút 3. helyen, ami fantasztikus eredmény volt. Ez egytestűben első helyet jelentett, és nagyjából rekordidő környékét, csak akkor ezt még nem díjazták. 2014-ben a hajó tulajdonosa úgy döntött, hogy eladja a Principessát, és én új kihívások után néztem.

Miért és mikor fordultál a vitorlakereskedelem felé?
R. M.: Édesapámmal közösen még javában egyedi makettek építéséből éltem, amikor felhívott Bartos Zoltán, a Jóhajó üzletek akkor ügyvezetője. Azzal az ötlettel keresett meg 2008-ban, hogy nincs-e kedvem a Pannonsailsben dolgozni. Akkor lépett ki a cégből Kelemen Tamás és Lovas András, így kellett valaki az értékesítésre. Mivel Fekets Imrénél már korábban dolgoztam, aki szintén a Pannonsails csapatát erősítette, így örömmel igent mondtam a felkérésre. A vállalkozás tulajdonosa Fundák György volt, aki kapcsolatain keresztül 2009-re megszerezte a North Sails vitorlák forgalmazási jogát.
A Pannonsails színeiben már állítólag egész jól muzsikáltam, így átvettek a North Sails-értékesítésre. Fantasztikusan nagy élmény volt! Fiatal koromban a kishajós életemben mindenki ezt a márkát magasztalta. Én ugyan soha nem tehettem meg, hogy kishajóban ilyen vitorlákkal menjek, de a brandet ismertem, tetszett. Ez a szerelem 2012-ig tartott, amikor olyan szinten megcsömörlöttem a napi ügyektől, hogy több külföldi barátommal együtt eljöttem cégtől.
A távozásomat követően felhívott az egyik volt North Sails céges tervező, hogy beszéljünk, mert ő már a Quantumnál dolgozik, és gondolt rám. Azóta ő a tulajdonosa az olasz Quantum hálózatnak. Jelezte, hogy ennél a cégnél nagyon más a légkör, és arra gondolt bemutatna az európai vezetőknek. Így is lett, majd megalakult a Quantum Sails Hungary Kft. 2013 tavaszán, a vezetésemmel. Azóta is zökkenőmentesen működő és folyamatosan növekedő cég a miénk.

(A Rauschenberger Miklóssal készült interjú teljes terjedelmében elolvasható az Aqua Magazin legújabb számában. Fotó: Redphoto)