Milyen a jó legénység?

Chris Tibbs, az ARC időjárási szakértője, egy személyben gyakorlott szkipper, megosztja saját tapasztalatait arról, milyen számára az ideális legénység, akivel szívesen átszelné az Atlanti-óceánt.

Nem csak szakmai szempontokat kell figyelembe venni, hiszen akár több mint három hétig kell együtt élnie a szkippernek, a hajó tulajdonosának és a legénységnek. Megeshet, hogy ilyenkor régi barátságok bomlanak fel és újak köttetnek gyakorlatilag idegenek között.


Jó társaság
Minél idősebb az ember, annál fontosabb, hogy jó élmény legyen a hajózás. A legfontosabb a biztonságos és hatékony vitorlázás. Ugyanakkor meghatározó élmény, hogy egy-egy felmerülő probléma esetén ki hogyan reagál, ez sokat elárul az ember személyiségéről.


Alkalmazkodóképesség
Mindenképp szükséges, hogy a legénység megossza vitorlázó tapasztalatait és meglátásait, illetve nyíltan kommunikálja a felmerülő igényeit (alvás, étkezés, tengeribetegség) útközben. Ugyanakkor a rugalmasság fontos kritérium, mivel végső soron minden döntés felelőssége a szkippert terheli, így nincs szükség a „pedig én megmondtam…” típusú mondatokra a fedélzeten. Sokat segít a konfliktusok elkerülésében az is, ha mindenki rendben és a helyén tartja a felszerelést, valamint nem zavarjuk meg egymás éjszakai nyugalmát felesleges zajjal vagy fénnyel éjszaka.


Együttélés
Egy transzatlanti vitorlázás során – mobiltelefonok és számítógép szórakoztatása nélkül – lehetőség nyílik a hosszabb beszélgetésekre, egymás valódi megismerésére és a rejtett értékek felfedezésére. Ugyanakkor a napi rutin során is kialakul egy egészséges munkamegosztás. Mivel valóban csapatként kell együttműködni, mindenkinek meg kell találnia a maga feladatait a főzéstől a karbantartási munkálatokig változatos területeken. Konfliktusok természetesen előfordulhatnak, de érdemesebb a pillanat hevében visszafojtani a feltörő indulatokat és később nyugodtan megbeszélni a helyzetet, hiszen komoly sebeket ejthet egy-egy rosszul irányzott mondat.


Megjegyzés
Tulajdonosként különösen fontos, hogy a legénység, amelyet beengedünk a privát szféránkba, vigyázzon a hajónkra. Talán a lustaság és a gondatlanság a legnehezebben tolerálható ilyen szempontból. A vitorlázótudás hiánya könnyebben pótolható, de a megfelelő hozzáállás elengedhetetlen a mindenki számára élvezetes közös vitorlázáshoz.


Forrás: yachtingworld.com

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!

Eseménynaptár

« 2019 június » loading...
h k s c p s v
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
ked 18

Csoki Kupa

június 18 | 08:00 - június 20 | 17:00
csü 20

Velencei Tavi Vitorlás Hét

június 20 | 08:00 - június 23 | 17:00
pén 21

MVM Laser Flottabajnokság

június 21 | 08:00 - június 23 | 17:00
pén 21

MVM Laser Flottabajnokság

június 21 | 08:00 - június 23 | 17:00
pén 21

BYC Kupa

június 21 | 08:00 - június 23 | 17:00
szo 22

EGIS Kupa

június 22 | 08:00 - június 23 | 17:00
szo 22

Megyei Bajnokság

június 22 | 08:00 - június 23 | 17:00
szo 22

Bahart Regatta

június 22 | 08:00 - 17:00
szo 22

BMVI Kupa

június 22 | 08:00 - június 23 | 17:00
hét 24

Laurel Kupa +50

június 24 | 08:00 - június 25 | 17:00

Hírlevél

FACEBOOK