Útjára indult a Yacht Racing Image Award 2024-es kiadása

A kifejezetten a vitorlássportnak szentelt nemzetközi fotópályázaton ismét összegyűlnek a világ legjobb sportfotósai a világ minden tájáról.

A díjátadóra az amszterdami Metstrade mellett megrendezendő Yacht Racing Forum keretében kerül sor november 20-án, ahol a legjobb képeket is kiállítják. A 2010-ben életre hívott, a versenyvitorlázásnak szentelt nemzetközi fotópályázat büszke arra, hogy tizenötödik alkalommal hívhatja fel a profi fotósokat, küldjék be legjobb képüket az elmúlt évből (amelyik 2023. október 14. és 2024. október 13. között készült – szóval még van lehetőség elkattintani a pályázati fotót).

„Új korszak kezdődik a Yacht Racing Image Award életében” – magyarázta Bernard Schopfer, a verseny szervezője. „15 év hűséges támogatás után a Mirabaud átadja helyét egy új vezető partnernek, akit aktívan keresünk. A verseny formátumát ez a változás nem érinti, és büszkék vagyunk arra, hogy tizenötödik éve ugyanazzal a szenvedéllyel és lelkesedéssel rendezzük meg ezt a világszerte nagyra értékelt versenyt.”

A nemzetközi zsűri által kiválasztott 80 legjobb képet október 17-én teszik közzé a rendezvény honlapján, ahol a közönség szavazhat a közönségdíjra. A legjobb 20 képet a 13-as csarnokban, a Metstrade látogatóinak központi helyén, a kiállításon állítják ki, ahol a látogatók szavazhatnak a Delegates Award (Küldöttek díja) díjra.

Niels Klarenbeek, a Metstrade kiállítási igazgatója: „A Metstrade csapata megtiszteltetésnek érzi, hogy támogathatja a vitorlásfotózás kiválóságainak ünneplését. Izgatottan várjuk, hogy bemutassuk a közönségünknek a legjobb 20 képet, és tisztelegjünk az egyes fotósok figyelemre méltó tehetsége előtt.”

A díjátadásra a Yacht Racing Forum keretében kerül sor november 20-án a nemzetközi hajózási ipar tagjai és a világ minden tájáról érkező vitorlásverseny-fotósok előtt.

Címlapfotónk: Loris von Siebenthal 2019-ben győztes képe.

(fotók és forrás: yachtracingimage.com)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!