Vlagyimir Putyin jachtja
Az 54 méter hosszú motoros legutóbb akkor került a figyelem középpontjába, amikor az orosz elnök a fedélzetén fogadta Aljakszandr Lukasenkát, Fehéroroszország köztársasági elnökét.
Leo Fun néven született 2009-ben, a Proteksan Turquoise Yachts építette, a teste acél, a felépítménye alumínium. Arra tervezték, hogy biztonságosan lehessen vele közlekedni a világ legeldugottabb régióiban is, de azért az attraktív megjelenés fontosságáról sem feledkeztek meg. Kialakításának köszönhetően 30 százalékkal nagyobb az élettere, mint más, hasonló méretű jachtoknak: a szalonja például 100 négyzetmétert foglal el a főfedélzetből. A hátsó fedélzetén ott az elmaradhatatlan pihenő és az úszómedence, a fürdőplatform pedig tökéletesen alkalmas arra, hogy bármilyen vízi játékszer induló és érkező állomása legyen.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2021/06/vlagyimir-putyin-jacht-chayka-01-1024x847.jpg)
Egyszerre 12 vendég fogadására alkalmas, persze a korlátozás csak a hajón alvásra vonatkozik, hiszen a fő étkezőasztal 14 fős, és nem az az egyetlen. A 11 fős személyzet teljesen szeparált, saját konyhával ellátott részt kapott, a vendégtérbe diszkréten megbújó ajtón keresztül tudnak belépni – amikor szükség van a szolgálataikra.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2021/06/vlagyimir-putyin-jacht-chayka-02-1024x683.jpg)
Putyinnak akkor tetszett meg, amikor egy időre kibérelték számára, az orosz kormány pedig 2011-ben vásárolta meg, hogy az elnöknek legyen hol vendégül látnia a fontos embereket a 2012-es téli olimpia idején. Először Siriusra keresztelték át, de hamar megkapta a Csajka nevet (a szó oroszul sirályt jelent). Hatótávolsága 4000 tengeri mérföld, vagyis szinte bármelyik óceán átszelhető vele. Regisztrációja szerint az Oroszországi Föderáció Elnöke Ellátásért felelős igazgatóságának cégéhez tartozik. És bár a nemzetközi hajóbérlő oldalakon megtalálható (260-300 ezer dolláros heti díjjal), rendszerint a „pillanatnyilag nem bérelhető” megjegyzés szerepel mellette.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2021/06/vlagyimir-putyin-jacht-chayka-03-1024x576.jpg)
Bemutatóvideó még a Leo Fun időkből:
![YouTube video](https://i.ytimg.com/vi/_JXOtWTQFpg/hqdefault.jpg)
(forrás: nautica.news, fotók: superyachts.com)
- ha tetszett, ajánld másoknak is!