Sikerrel és rekorddal zárult a balatoni pontyfogó verseny

2023. május 3.
Címkék :

Véget ért a IX. Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupa (IBCC). A közel 140 óra alatt rekordmennyiségű 75 tonna halat fogtak ki a világ legnagyobb, balatoni pontyfogó versenyén.

Április 22-én kezdődött a világ legnagyobb pontyfogó bajnoksága a Balaton körül. Huszonegy országból, 255 csapat tette próbára horgásztudását, hogy a rendelkezésre álló közel egy hét alatt kifogják, majd egy fotó elkészítését követően visszaengedjék a horogra akadt pontyokat.

A csapatok nem panaszkodhattak, hiszen az időjárás kegyes volt hozzájuk, a kapások pedig egymást érték a Balaton szinte teljes partszakaszán. Mindezeknek – és a horgászok magas szintű technikai tudásának – köszönhetően az idén rekordmennyiségű halat fogtak a pontyhorgászok. A tavalyi 30 tonnás összfogáshoz képest az idén 75 845,60 kg-nyi, összesen 7872 nagytestű ponty akadt horogra. A legtöbb kifogott hallal büszkélkedő csapat a Nikl & Carp’R’Us 3 lett, amely 1337,24 kg-nyi fogással zárta a versenyt. A legnagyobb halat a Cereal Boilies csapat fogta, amelynek a súlya 30,7 kg volt.

A GPS-adatokból kiderült, hogy a horgászok mintegy 22 ezer km-t tettek meg a vízen csónakjaikkal. Ez egy olyan hosszú út, mintha az Egyenlítő mentén a fél világot megkerülték volna. Eközben a világ másik fele – közel 100 országból a Fishing&Hunting adásain és az esemény élő közvetítésén keresztül – őket és a rendkívüli teljesítményüket figyelte – írta a HírBalaton.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!