Sigmond András – A köztünk élő legenda

Akad egy kisebb termetű, csendes, szerethető, ám igen sportos alkatú fickó a Balaton partján, aki kiapadhatatlan energiával foglalkozik az utánpótlással. Sigmond András – avagy Giba, ahogy a szakmában sokan ismerik – életútja több mint tiszteletre méltó.

Aqua: Jómagam ezer éve ismerlek, de az olvasók talán kevésbé. Kérlek, mesélj egy kicsit magadról.
Sigmond András: Tősgyökeres balatoni gyerek vagyok, jelenleg Aszófőn élek a második családommal, Brigivel, aki anno a tanítványom volt az ELTE-n, most pedig két gyerekünk édesanyja. Sára és Soma Szingapúrban született, és mindketten a Lovassy László Gimnáziumban tanulnak. Soma Laser Radialban vitorlázik és válogatott, Sára az atlétikát választotta. Az első házasságomból van egy lányom és öt unokám, akik mindannyian versenyszerűen vitorláznak, nagyon büszke vagyok rájuk. Mielőtt rám csodálkoznál, jelzem, hogy 75 éves vagyok.

Veszprémben születtem, itt jártam az iskoláimat, és a közelben, Káptalanfüreden töltöttem a gyerekkoromat. Természetes, hogy a vitorlázással is megismerkedhettem édesapám hajóján, a Bibic nevű 15-ös balatoni jollén. Szigorú elveink voltak, akkor és addig kormányozhattam a Bibicet, amíg a fock be nem lobbant. Akkor kaptam egy fülest édesapámtól, és persze a bátyám kormányzott tovább! Nos, ez egy olyan motiváció volt, amit soha nem felejtek el…

Aqua: Miként alakult a további vitorláskarriered? Mikor érkezett el az a pillanat, amikor eldőlt, hogy inkább edző leszel, mint versenyző?
S. A.: A gyerekkori szárnypróbálgatások után eleinte Almádiban az Építőknél Szekeres János bácsi, Somodi Gyuri vezetésével, majd a füredi Vörös Meteorban Fehér Árpi edzői irányításával hajóztam. Majd visszatértem az Építőkbe, és itt következett az ifiedzői munka. Ekkoriban már a TF vívóedzői szakára jártam mint ifiválogatott kardvívó. Épp megkezdtem a nyári munkámat a kánikula alatt, beöltözve plasztrónba, miközben hosszasan elmélkedtem. Mi a frászt keresek Pesten, amikor a Balatonon remek szél fúj, és ott is lehetnék? Ekkor döntöttem el, hogy pályaelhagyó leszek, és a vívás helyett a vitorlázás lesz a valódi életem.

Továbbfolytattam a tanulmányaimat a TF tanári szakán, és közben versenyeztem a Csillaghajó osztályban. Ezzel párhuzamosan építettem ki az Építők utánpótláscsapatát, amelyből szinte mindannyian a mai napig itt vannak a sportágban, és eredményes vitorlázók lettek. Csak néhány nevet felsorolnék a teljesség igénye nélkül: Tenke Tibor, Fundák Gyuri, Zalai Gábor, Zentai István, Czittel Lajos. Talán arra vagyok a legbüszkébb, hogy ezek a fiúk itt vannak velünk, és a mai napig megszállottjai ennek az életmódnak, e csodálatos sportágnak.

Bevallom változatos, eseményekben gazdag életünk volt, a következő hívószavakkal: Építők, Spartacus, MAFC, MVSZ szövetségi kapitány. Emellett tanítottam az ELTE Tanárképző karán, testnevelő tanárokat képeztünk. Gyönyörű élet volt, évente több alkalommal egy-egy hetes tábort szervezetem és vezettem a tesis hallgatóknak, mellette pedig az MVSZ alkalmazásban voltam a válogatottkeret edzője, szövetségi kapitánya négy cikluson át.

Aqua: Ez izgalmasan hangzik, de hogy kerültél külföldre?
S. A.: Itthon rendezték a 470-es világbajnokságot, ami az utolsó kvalifikációs verseny volt a sidney-i olimpiára. Itt dolgoztam a vitorlásiskolás motorosommal, és ekkor ismerkedtem meg egy szingapúri vezetővel, aki versenybíróként is dolgozott a vébén. Egy Baricska csárdai borozás közben említette, hogy kellene neki egy lelkes vitorlásedző. Ajánlottam magamat, majd decemberben kiutaztam Szingapúrba egy hónap próbaidőre. Ebből lett egy hároméves szerződés, majd nyolc esztendő edzői munka.

Talán nem meglepő, de a legsikeresebb időszakomnak a 2000–2008 közötti külföldi éveket tekintem. Előtte váltam el az első feleségemtől, új életet akartam kezdeni, kapóra jött az ajánlat, a meghívás. Ráadásul ki akartam próbálni magamat a nehezebb ázsiai körülmények között. Szerintem sikerült, jó döntés, óriási kihívás volt.

Nagyot változott körülöttem a világ 2008-ban. Szingapúrból eljöttünk, mert megérkezett a gazdasági világválság, a lakásbérleti költség háromszorosára emelkedett, így a kettőnk fizetésének a felét ez vitte volna el. Eközben érkezett az MVSZ felkérése a szövetségi kapitányi feladat ellátására…

Aqua: A vitorlázás mellett még egy sportág végigkísérte a pályafutásodat.
S. A.: A sízés mindig is része volt az életemnek: Veszprém, bakonyi sítúrák, iskolai síbajnokság Eplényben, TF-hallgatóként lengyelországi sízések a vizsgaidőszakban, sorolhatnám még a kellemes emlékeket. Amikor 1992 körül befejeztem a vitorlásválogatott melletti első időszakomat, bekapcsolódtam az ELTE Testnevelés Tanszékén a síoktatóképzésbe.

Számomra a legfontosabb motiváció a sízés, a síoktatás mellett a rendkívül befogadó és egymást segítő baráti csapat volt. Emellett természetesen a tél, a hó és a hegyek szeretete is szerepet játszott. Ezek mind a mai napig is megvannak bennem, emiatt a sízés igazi hobbim és szerelmem.

A nyolcvanas években az olimpiai szintű vitorlázás már kinőtte az idénysport jelleget, és a téli időszakban még a családi sízésekre sem jutott időm. Ősztől tavaszig heti 3-4 alkalommal kondiedzést tartottam a keretnek lehetőleg a szabadban, valamint heti kétszer beltéri kondiedzőtábort. Ehhez kapcsolódtak a téli vízi edzőtáborok az akkori Jugoszlávia, illetve Bulgária területén.

Aqua: Hetvenöt éves vagy, sikeres és mozgalmas életpálya áll mögötted. Milyen terveid vannak még, amiket akár családilag, akár szakmailag szeretnél megvalósítani?
S. A.: Ha egyszer abbahagyom az edzői munkát, szeretnék újra vitorlázni valamilyen sportos hajóval, esetleg még versenyezni is…

Ám a fő cél az lenne, hogy a saját kedvtelésemre akkor mehessek el sízni, amikor jó hó van. Nem voltam még Kanadában sem igazi porhósízésen, ezt is szeretném átélni. Vágyom arra, hogy ismét napi rendszerességgel bringázzak, kajakozzak, és mindezekkel olyan tempóban és olyan barátokkal kerülhessem meg a tavat, ami nekem is jólesik. Szeretném látni, hogy Soma fiam olyan eredményt ér el a vitorlázásban, ami méltó az adottságaihoz. Ebben őt szívesen segíteném, ha már a hazai Laser flottában erre nincs igény.

A Balatont imádom, nincs olyan nap, hogy ne adnék hálát az Istennek azért, hogy itt élek. Ám szerintem vitorlázás szempontjából a Garda-tó a világ legideálisabb helyszíne – na nem versenyezni, hanem edzeni, hiszen én az erős szelet kedvelem. Bár be kell vallanom, mint versenyző épp az ellenkezőjét éltem meg, nagyon türelmes, jó taktikus voltam gyenge szélben, és a sebességem is általában jó volt ebben a tartományban. Az erős szelet sokat gyakoroltam, szerettem az ilyen edzés után épségben visszatérni a partra, de igazán soha nem voltam elég jó ilyen körülmények között.

Nagy R. Attila

(Cikkünk eredetileg és teljes terjedelmében az Aqua Magazin 152. számában jelent meg. Fizessen elő rá, hogy ne maradjon le exkluzív tartalmainkról!)