Pata – avagy miként lett egy becenévből világmárka

Antal Gábor, alias Pata – van-e, ki e nevet a vitorlázás világában nem ismeri? Ha mégis, akkor leginkább így lehetne meghatározni személyét: világhírű magyar hajóépítő. Nem mellesleg aktív versenyző, aki egy hajós drónprogramban is közreműködik.

A hetvenes-nyolcvanas évek válogatott versenyzője 1986-ban építette meg első Finndingijét és 1990-ben alapította meg „garázscégét”, a Pataboats vállalkozást. Majd 2009-től Franciaországban is elkezdett dolgozni, méghozzá túlzás nélkül nemzetközi hírnévre szert tett hajók készítésében vett részt. A gyerekkori becenévből így lett világmárka.

Aqua: Hogy kezdődött a francia kapcsolat?
Antal Gábor: A hazai hajóépítős életem mélypontján jött a meghívás. Szerencsére kicsi a világ, egy francia hajózó vett tőlem egy Finnt tokkal-vonóval, és a lelkemre kötötték, hogy nem csúszhatok a határidővel, mivel hétfőn operálják. Én azt hittem, agydaganata van, így már egy nappal a határidő előtt ott ültem a kész hajóval. Aztán kiderült, hogy csak valamiféle kozmetikai beavatkozásról van szó… Mindenesetre boldog volt a hajóval, és két hónap múlva felhívott, hogy nincs-e kedvem a gyárában dolgozni. Ez az Xblue hajógyár La Ciotat-ban, Marseille-től 30 kilométerre, amelynek 1989 óta vagyunk alvállalkozói, beszállítói. Addig én nem csináltam ilyen volumenű dolgokat, de ő azt mondta, hogy minden nagy sok kicsiből áll össze. Bekerültem egy rendszerbe, ahol minden ki volt találva, a kezem alá dolgoztak, nem kellett pluszköröket futni, megszűnt az idegeskedés amiatt, hogy lesz-e rendelés. Azóta ez a kapcsolat állandósult.

Aqua: Melyik volt az első Franciaországban készült Pata-hajó?
A. G.: Az André Malraux-ról elnevezett 34 méteres óceánkutató. Azóta elkészült egy még nagyobb, a 43 méteres El Azizi, ugyancsak modern kompozit anyagból készült vákuuminfúziós technológiával. Ez egyébként egy nagyon olcsó hajóépítő technológia, azt szoktam mondani, hogy egy vödör meg gyanta kell hozzá… Jó lenne, ha ezt Magyarországon is elhinnék, meg lehet csinálni, szükség van egy vízparti telekre, egy csarnokra, meg negyven emberre, és évente ilyen gyönyörű hajókat lehetne „kilökni”.

Aqua: A Pata-Megayacht nevéhez fűződik három futurisztikus megjelenésű hajó is, ezekről mit kell tudni?
A. G.: Az Ocean Eagle 43 projekt első részeként készültek ezek a hadihajók, a tengerek sötét lovagjaként is emlegetik őket. Trimaránokról van szó, amelyek megjelenése egészen különleges, amellett nagyon gyorsak és biztonságosak, helikopterleszálló platformmal is fel vannak szerelve. Nigel Irens sztártervező találta ki az alakjukat.

Aqua: Az ilyen megrendelések és az állandó franciaországi kapcsolat azt jelzi, hogy nagyon elégedettek a magyarok, avagy a Pata-csapat munkájával?
A. G.: Az eredmény gyönyörű, de a születés vérben és mocsokban történik. Nem hiszem, hogy azért csináljuk csak mi, mert senki más nem tudná a világon. Az is benne van, hogy nyugaton már nehéz embert találni erre a -valljuk be őszintén – mocskos, undorító műanyagos kompozit munkára.

Aqua: A franciaországi munkák mellett továbbra is készültek a Pata Finnek. Milyen volt ez a kétlaki élet?
A. G.: Egy hétig itthon voltam, aztán négy-öt hetet Franciaországban. Hazajöttem az ügyeket intézni, majd mentem újra ki. Elvileg minden működött, hatalmas energia- és anyagi befektetéssel, de a végén beláttam, hogy abban a formában, ahogy addig csináltam, nem lehet a két rendszert párhuzamosan működtetni. A Finn-üzletágat és a kinti munkákat elkezdtem átszervezni, és ez jelenleg is tart. A Finn a szívem egy darabja, és még rengeteg tartalék van benne üzletileg, illetve szakmailag. Végül is ezek a hajók háromszor nyertek Masters-világbajnokságot, ami azért nagy szó, mert ott több száz hajó között szükséges gyorsnak lenni, és ki kell tudni jönni a mezőnyből a rajtnál. Ezt rossz hajóval nem lehet megcsinálni. Az üzletág másik lába az árbócgyártás. A Pata-árbócok nyertek 12 Masters-világbajnokságot, köszönhetően Andre Budziennek és Mike Mayernek. A horvát Ivan Gašpić elvesztett egy olimpiai bronzot Rióban és ötödik lett, ám emellett háromszor nyert Eb-t az én árbócommal és szerzett egy vb-ezüstöt. Ez azért nagyon fontos, mert a karbon rigg készítése a kompozitszakma egyik csúcsa. Magánéleti okokból már nem tudom vállalni az állandó kinti létet, ezért a cég vezetését két volt munkásomra bíztam. Hosszú időn át figyeltem, hogy melyik a két legjobb dolgozóm, aztán leültem velük és elmagyaráztam nekik, hogy jön ki a matek. Ők rábólintottak, azóta én a háttérben, tanácsadóként tevékenykedem tovább.

Aqua: Franciaországban mi lesz a legújabb munka?
A. G.: Nemrég írtuk alá a szerződést az újabb Ocean Eagle-projekttel, ahol fedélzetelemeket, válaszfalakat készítünk. Emellett részt veszünk az iXblue drónprogramjában, egy ember nélküli hajó elkészítésében, amely a tervek szerint négy napig is képes lesz üzemelni és akár 30 csomóval száguldani.

Aqua: Marad idő azért a versenyzésre is?
A. G.: Igen, 2021-ben indultam szinte minden hazai Finn-versenyen, köztük a Masters Európa-bajnokságon (ahol magyar győzelem született – a szerk.) – ezt Rutai Stefivel álmodtuk meg vagy tíz éve –, és nagyon jó volt látni a régi cimborákat a játszótéren… De az ember lassan kimegy a divatból, szóval ha lemegyek a kikötőbe, a mai srácok, akik pont olyanok, mint mi voltunk anno, már nem ismernek. Persze azért még mindig nagyon jó ott lenni a kikötőben és patáskodni, ökörködni. A Masters Eb-n is jó volt, még továbbra is izgat a fejlesztés, mit lehetne jobban csinálni az adott határokon belül. Amit elértem, ahhoz szerencse is kellett, de előbb önerőből el kell jutni valameddig. Hogy egy fociból vett példával éljek, először is ott kell lenni a pályán, felfutni minden támadással, és akkor esetleg egyszer kapsz egy gólpasszt, amit nem szabad elhibázni.

Ambrus Gábor

(Cikkünk eredetileg és teljes terjedelmében az Aqua Magazin 153. számában jelent meg. Fizessen elő rá, hogy ne maradjon le exkluzív tartalmainkról!)

címlapfotó: Szántó Áron