Hűvös Adria, kemény csajok – Vis PMS Regatta 2020
2020. március 10.Csak nőkből álló csapatok, sorsolás útján „kiutalt”, egyforma vitorlás hajók és egy szerelemből megszervezett verseny. Ami – időpontját tekintve – a lehető legközelebb van a Nemzetközi Nőnaphoz.
Tovább olvasomA Tisza és a szemét kontrasztja
2020. március 10.Csodálatos táj és mindent ellepő-beborító hulladék – szívet facsaró látvány fogadja azt, aki Kárpátaljára látogat. Ljasuk Dimitry dokumentumfilmes rendező megtette.
Tovább olvasomVeszélybe kerülhet Gyapjasék olimpiai kvótaversenye
2020. március 10.A januári Miami Világkupa óta Palma de Mallorcán készülnek a Gyapjas-fivérek az áprilisi, olimpiai kvótát osztó genovai világkupára. Edzőjük, Majthényi Szabolcs beszélt a jelenlegi helyzetről.
Tovább olvasomGyerekbarát fürdőbővítés Nyugat-Magyarországon
2020. március 9.Idén több újdonsággal találkozhatnak a látogatók a mosonmagyaróvári fürdőben: a gyógyfürdő részleg teljes rekonstrukciója már megtörtént, most a termálfürdő új gyógymedencéjén dolgoznak, majd bővítik a fürdő gyerekbarát kínálatát. A város fürdője a nagy múltú hazai intézmények közé tartozik, elődje még az 1960-as években nyitotta meg kapuit, termálvize 1967-ben kapott gyógyvíz minősítést. Napjainkra az infrastruktúra megérett
Tovább olvasomIsmét fizetős a parkolás Balatonfüreden
2020. március 9.Március közepétől ismét fizetni kell a Balaton parti városban a parkolásért. A parkolási díjak, a fizető időszakok és területek valamint a bérletek árai nem változnak, a tavalyi díjak és szabályok érvényesek.
Tovább olvasom