Megvan a 2025-ös Hervis Balaton-átevezés időpontja
2024. december 20.Jövőre július 12-én rendezik meg az ország egyik legnagyobb szabadidős vízisporteseményét, a Hervis Balaton-átevezést, amelynek a központja ezúttal is a Zamárdi Szabadstrand lesz. Nevezni február elsejétől lehet.
Tovább olvasomFejlesztik a balatonfüredi kikötőt
2024. december 20.A Balatoni Hajózási Zrt. kikötőfejlesztésbe kezdett Balatonfüreden, a munkálatok miatt a mólót lezárták. Az átfogó felújítás a tervek szerint a 2025-ös turisztikai szezonra készül el.
Tovább olvasomAz amerikai–kanadai bálnavédő, akit a dánok nem adtak ki a japánoknak
2024. december 19.A dán igazságügyi minisztérium úgy döntött, nem teljesíti a japán hatóságok azon kérését, hogy adják ki nekik Paul Watson környezetvédelmi aktivistát.
Tovább olvasomÚj lendületet kap a tisza-tavi nyaralóhajózás
2024. december 19.Több mint 124 millió forintot fordítanak a Tisza-tó fejlesztésére, karbantartására, hazai forrásból.
Tovább olvasomHajóval boltba: kikötő (is) várja az ügyfeleket egy most nyitott üzletnél
2024. december 18.A Hollywood Beachen újonnan megnyílt Publix az első amerikai szupermarket, amely kikötési lehetőséget kínál a hajóval érkező vásárlóknak.
Tovább olvasom










