Ötven évvel az olimpia után – magyar ezüst

München 1972-ben rendezte az ötkarikás játékokat, a vitorlásversenyeket pedig Kielben tartották meg. Most újra összegyűltek az akkori hajóosztályok.

Az izgalom most, 2022-ben majdnem akkora volt, mint annak idején, míg a Tempest-világbajnokságon a bronzéremért folyt sokesélyes harc, addig Starban (észak-európai bajnokság) és Repülő Hollandiban (nyílt német bajnokság) az első helyért zajlott kiélezett küzdelem.

Tempest-világbajnokság
A kilenc világbajnoki futamból nyolcban hol a Markus Wieser, Thomas Auracher (München), hol a Lars és Leif Bahr (Berlin) alkotta páros haladt át elsőként a célvonalon, másnak esélye sem volt beleszólni az aranyért folyó küzdelembe. Így aztán a világbajnokok és üldözőik kihagyták az utolsó futamot.

A Tempest osztály számára az Olympic Revival regatta azt jelentette, hogy az osztály visszatért oda, ahol a típus annak idején kilépett a rivaldafénybe. A brit Ian Proctor által tervezett hajó az 1960-as években jóval megelőzte a korát, 1965-ben az új olimpiai hajóosztály próbáján magabiztosan győzte le a versenytársakat, és végül az 1972-es játékokra nyerte el az olimpiai státuszt. A gyors fejlődés odavezetett, hogy más osztályok nagyjai is átültek a Tempestbe: Valentin Mankin (RUS) a Finn 1968-as olimpiai bajnoka Tempestben nyerte második olimpiai aranyát. Négy évvel később a kanadai Kingstonban Mankin újabb ezüstérmet szerzett. Az 1976-os játékok után azonban a Tempest elvesztette olimpiai státuszát a Starral szemben, amellyel Mankin 1980-ban újabb olimpiai aranyat nyert.

Dobogós helyezések
Tempest

  1. Markus Wieser Thomas Auracher, GER, 10 pont
  2. Lars Bahr, Leif Bahr, GER, 12
  3. Christian Spranger, Christopher Kopp, GER, 35

Repülő Hollandi

  1. Kay-Uwe Ludtke, Kai Schafers, GER, 14 pont
  2. Majthényi Szabolcs, Domokos András, HUN, 19 (a lenti képen)
  3. Shmuel Markhoff, Lars Stockmann, GER, 31

Dragon

  1. Ingo Ehrlicher Dr, Michael Lipp, Anton Ehrlicher, GER, 5 pont
  2. Tim Ladehof, Tim Alexander Jesse, Arne Brugge, GER, 13
  3. Olaf Sternel, Mario Wagner, Stefan Waack, GER, 16

Star

  1. Jorgen Schonherr, Markus Koy, DEN, 11 pont
  2. Max Kohlhoff, Ole Burzinski, GER, 13
  3. Reinhard Schmidt, Niels Hentschel, GER, 25

Komplett eredménylista.
A Finn Open és U23 Európa-bajnokság, valamint a Soling verseny eredményei egyelőre nem ismertek

(forrás: EuroSail News, fotók: 50jahreolympiakiel.de)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!