Mi lesz a szeméttel a világ végén?

Szemet gyönyörködtető látvány, egzotikus helyek távol a tömegturizmustól, természetközeli kalandok – és sehol egy szemetes. Mi van ilyenkor?

A probléma elsősorban azokon a helyszíneken merül fel, ahol kicsi a szárazföld területe (mondjuk egy szigetvilágban) vagy csak hajóval lehet megközelíteni. Az általános előírások szerint, ahol nincs hova kidobni a szemetet, ott a fedélzeten kell tartani, míg a társaság be nem ér egy megfelelően felszerelt kikötőbe – a Galápagos-szigeteknél ez Ecuadort jelenti, míg a Nagy-korallzátony, a Salamon-szigetek vagy Pápua Új-Guinea esetében Ausztráliát. Addig nincs is gond, amíg a charteridőszak rövidebb két hétnél, mert az ezen régiókat járó hajók tartályai erre fel vannak készítve. Ám a 2020-as koronavírus-járvány nyomán jó néhányan választották a hajókat mint olyan helyszíneket, ahol biztonságban el lehet különülni, így megnőtt a fedélzeten töltött átlagos idő. Ez történt többek között Tahitin, ami Francia Polinézia része. Franciaország ezen tengerentúli területe 118 kis szigetből áll, amelyek távol fekszenek egymástól, a népsűrűségük kicsi. Tahitin és Mooreán még színvonalas a szemétkezelés, máshol azonban rossz a helyzet, bár a kormány komoly erőfeszítéseket tesz a javulás érdekében.

Jelenleg az összegyűjtött szemétnek mindössze a 15 százalékát hasznosítják újra, de azt is csak úgy, hogy jó részét Új-Zélandra vagy Délkelet-Ázsiába szállítják. Kivéve az üveget, mert a környéken azzal csak Francia Polinéziában tudnak bármit kezdeni. Szállítóhajóval pár hetente körbejárni és begyűjteni, ami épp felhalmozódott, túl drága lenne.

Az egyszer használatos műanyag palackok esete
Ezeket úgy szállítják oda a különböző szigetekre, és a napon vagy hűtetlen raktárakban tárolják őket, aminek hatására fokozódik a műanyagleválás a belső falukról. Egy közepes méretű motoroson 12 vendég 3 hét alatt 700 liter palackozott vizet képes elfogyasztani. Ha az üres palackok egy részét engedi is lerakni valamelyik sziget hatósága, azt biztosan nem hasznosítják újra, tovább hizlalva a szeméthalmokat. Ezért egyre több hajón vezetik be azt a szokást, hogy az utasok a fedélzetre érkezéskor saját, tartós ivópalackot kapnak, amit mindig újra tudnak tölteni (a vízkészítő ugyanis már nem számít nagy extrának a felszerelési listán). Francia Polinéziában a Te Mana O Te Moana szervezet kiterjedt oktatási programot indított az általános iskolákban, bemutatva a műanyagnak a környezetre, a tengeri élővilágra és a gyerekek egészségére gyakorolt hatását. Egy adománygyűjtő akciónak köszönhetően pedig minden fiatal tartós fémpalackot kaphatott az addig használt (és gyakran cserélt) műanyag ivókulacsa helyett.

Címlapfotónkon a Henderson-sziget, 2017-ben.


(forrás: onboardonline.com, fotók: nyt.com; raceforwater.org; waterguardianexperts.thewaternetwork.com; temanaotemoana.org)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!