Megújul egy 93 éves vérbeli klasszikus fahajó
Az eredeti J osztályú flottából ma már csak három létezik, a Shamrock V pedig az egyetlen, amelyik fából készült. A jacht jelenleg komplett felújításon esik át.
Valamikor 1848 és 1931 között Sir Thomas Lipton skót vitorlázó és teamágnás azt mondta: „Soha ne ess kétségbe, menj tovább”. Talán öt America’s Cup-részvétele ihlette ezeket a szavakat, mivel rendre benevezett a regattákra, de minden alkalommal vesztesként távozott – igaz, méltósággal viselte a vereséget. Ötödik és egyben utolsó kudarcában az addigi legnagyobb Shamrock volt a társa, a 36,5 méteres, fából és acélból épített vitorlás. 1930-ban tették vízre a Camper & Nicholsons gosporti hajógyárában, az eddigi 93 év pedig szépen telt – bár az utóbbi néhány év „szomorú epizód volt a történetében” – vallja Paul Spooner, az ambiciózus restaurálási projektet vezető tervező.
A hajóval kapcsolatos munkálatok tavaly kezdődtek Southamptonban, ahol pihent már egy ideje, mert az utolsó évek és a 2017-es St Barths Bucket viharos körülményei maradandó nyomokat hagytak rajta. 2022-ben gazdát cserélt, és szerkezeti problémái nyomán az új tulajdonos úgy döntött, hogy minden részletre kiterjedő javítási munkálatokat végez.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2023/07/aquamagazin-horizont-hajofelujitas-shamrock-v-sir-thomas-lipton-americas-cup-paul-spooner-01.jpg)
Amikor a Shamrock V még Sir Liptonnal versenyzett, nem volt megfelelő belső berendezése. 1937-ben rövid időre egy olasz tulajdonába került, aki Quadrifoglio névre keresztelte, ízléses juhar- és mahagóniborítással látta el. A Camper & Nicholsons 1970-ben épített be tíkfát, miután az eredeti mahagónin kezdett meglátszani a kora. A nagyobb felújítási és karbantartási időszakokat az Egyesült Királyságban töltötte, ahol építették. A hajót megrendelő tulajdonos, Lipton Glasgow-ból származott, erős ír örökséggel, innen ered a Shamrock név és a hajótest mély smaragdzöld színe.
2000-ben a hajó a Pendennis falmouthi létesítményében járt átépítés és karbantartási munkálatok miatt. Spooner és a most a projekten dolgozó 25 ember közül néhányan már akkor is részt vettek a felújításban, a fedélzetház, a tetőablak és a fedélzeti nyílászárók építésében. „A Shamrock a világ legnagyobb fából készült versenyhajója – mondja Giles Brotherton, a projekt mai vezető hajóépítője, aki szintén dolgozott rajta, amikor a Pendennisben volt. – Komoly történelme van, aminek felemelő érzés a részesévé válni.”
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2023/07/aquamagazin-horizont-hajofelujitas-shamrock-v-sir-thomas-lipton-americas-cup-paul-spooner-02.jpg)
A Shamrock V életének következő fejezete (remélhetőleg) 2024-ben kezdődik, ha minden jól megy, regattákon is részt vesz majd. Saint-Tropez-ban a tulajdonos másik vitorlás jachtja mellett áll majd, a megjelenése nagyjából ugyanolyan lesz, mint amikor eredetileg vízre bocsátották, bár az árbócot lecserélték festett alumíniumra, és kicsit a vitorlázatán is módosítottak. Mégis, felismerhetően ugyanaz a Shamrock V lesz, amely 1930. április 17-én vízre szállt. A vízre bocsátási ceremónián Shaftesbury grófnője – aki a mára már elveszett Shamrock IV és Shamrock III vízre bocsátásán is részt vett – keresztelte meg a jachtot. Lipton érthető módon optimistán állt a dologhoz: „Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy Lady Shaftesbury ma itt van, és biztosíthatom, hogy jelenléte szerencsét hoz az új Shamrocknak.”
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2023/07/aquamagazin-horizont-hajofelujitas-shamrock-v-sir-thomas-lipton-americas-cup-paul-spooner-03.jpg)
Spooner számára könnyebbséget jelent, hogy majd egy évszázad alatt nem történnek nagyobb módosítások a hajón: „A finom részletek elveszhetnek a modern változtatások során, mi azonban megpróbálunk autentikus munkát végezni. Ezeknél a hajóknál nagy szükség van egy olyan tulajdonosra, aki helyesen akar cselekedni. A Shamrock V közeledik a századik születésnapjához, és mi felkészítjük a következő 100 évre.”
Shamrock V, az egyetlen J jacht a világon, amelyik fából épült:
![YouTube video](https://i.ytimg.com/vi/P_ohMKlYO_U/hqdefault.jpg)
(forrás: Boat Internatonal, fotók: dykstra-na.nl, prints-online.com)
- ha tetszett, ajánld másoknak is!