Kopár István újabb földkerülésre készül

Az immár hatvanas évei derekán járó, mégis roppant fiatalos Kopár István, aki 1990–91-ben első magyarként Salammbo nevű Balaton 31-es vitorlásával szólóban, egy megállással vitorlázta körbe a földet, most ismét ebbe a hatalmas fába vágta a fejszéjét. Az idén nyáron rajtoló Golden Globe Race 2018 egyetlen magyar indulója lesz.

Mióta vitorlázol?
Passzív résztvevőként csecsemőkoromtól. A Kihívás II. című könyvemben van egy fotó édesanyámmal, amint egy Kalóz orrfedélzetén pár hónapos babaként egyedül hasalok, míg egy másikon édesapám Starjában ötévesként már mancsaftolok.

Versenyeztél is? Ha igen, milyen hajóosztályban?
Tizenkét évesen már Kalózban versenyeztem, majd a gimnáziumi évek alatt belekóstoltam a Finnezésbe és a Starozásba is. Felnőttként Solingoztam és persze igyekeztem más hajóosztályokban is versenyezni, mint például Dragonban és Europa 30-asban.

Hogy kerültél ki Amerikába? Mióta élsz ott?
A tengerész-pályafutásomnak 1983 karácsonyán egy családi tragédia vetett véget, hat hónapon belül három közvetlen családtagot veszítettem el, így otthon maradtam, hogy családközelben legyek. Természetesen a hajózásnál maradtam, csak a Balatonon. Megalapítottam a Balaton első magán-vitorlásoktatói vállalkozását, amelyet ugyancsak elsőként az országban, osztrák–magyar vegyesvállalattá fejlesztettem. Francia vitorlásokat importáltunk a chartercégünk számára, és a bérelt francia hajóinkon Magyarországon egyesítettük a nyugatra és keletre szakadt német családokat… Az üzlet virágzásnak indult, de sajnos idejekorán, még a vasfüggöny mögött. Az „elvtársak” szemében ez rebellis vállalkozás volt, emellett persze a foguk is fájt a hajóinkra. Az ellenünk indított koncepciós perük ugyan meghiúsult az eredménytelen telefonlehallgatások és házkutatások után, de az üzletünket sikeresen tönkretették.
Ezek után „menekültem” az egy kikötéses, szóló földkerülésbe, majd csaknem egy évtizeden keresztül úszó magyar „nagykövetként” az óceáni vitorlázásba. Első magyarként indítottam magyar csapathajót Jimmy Cornell 1996–97-es Hongkong Challenge földkerülő vitorlásversenyén, ahol elnyertük a Sir Edward Heath kupát. A győzelmünk ellenére sem tudtam elérni, hogy hitelt kapjak az almádi magánkikötőm fejlesztésére.
Édesapám a Balatoni hajózás igazgatójaként nyugdíjba készült, és tőle szerettem volna átvenni a stafétabotot, hogy befejezetlen fejlesztéseit, például a Sió-csatorna egész éven át tartó hajózhatóságának biztosítását megvalósíthassam. A Mahart akkori elnök-vezérigazgatója a magyar hajózás tönkretételében való részvételén túl ezt a nagyszerű tervet (is) megtorpedózta. Ezzel betelt a pohár, és 1998-ban Amerikába költöztem, hogy tenger- és hajóközelben maradhassak.

Mivel foglalkozol ott?
Tíz évig az USA legnagyobb hajólikvidáló cégének voltam az egyik menedzsere. Több mint 20 ezer hajóval később visszatértem a vitorlázáshoz mint egy New York-i jachtklub vitorlásigazgatója. Ezt az állást adtam fel most a Golden Globe Race miatt, amire 2015 óta készülök.

Kilenc-tíz hónap egyedül a tengeren. Nem félsz?
De igen. Fogalmazzunk úgy, hogy nem vágnék bele, ha nem félnék.

Minden készen áll a versenyre?
Sok tennivaló van még, főleg műszaki szempontból. A vitorlák finanszírozása még nem rendezett és az élelmiszerkészletre sincs még meg a szükséges keret, ezért minden támogatást örömmel fogadok. Annyi a munka, hogy a fizikai, erőnléti felkészülésre szinte alig marad időm.

(A Kopár Istvánnal készült interjút teljes terjedelmében elolvashatja az Aqua Magazin legújabb számában.)