Komoly kihívás elé néz a szuperjachtágazat
A szuperjachtszektornak fel kell készülnie környezetbarát hajók építésére, valamint a dízel mint üzemanyag nélküli világra.
A világ legnagyobb szuperjachtépítőinek vezetői szerint a jachtok ökológia lábnyomának csökkentése többféle módon is elérhető: a dízel helyettesíthető bioüzemanyaggal, a tényleges használathoz megfelelő generátorokra cserélhetik a korábban beépített darabokat, áttérhetnek a LED-es világításra, esetleg átállhatnak kisebb kapacitású légkondicionáló berendezésekre.
„Jelenleg a hidrogén-üzemanyagcellákat tekintik ideális hosszú távú alternatívának, bár egyesek szerint a technológia nem elég kiforrott. Léteznek viszont köztes megoldások, mint például a metanol-üzemanyagcellák – mondja Jamie Edmiston, az Edmiston vezérigazgatója. – Emellett a sebesség iránti vágy továbbra is komoly akadálya a luxusjachtok szén-dioxid-mentesítésének. Egy jól megtervezett, 12 csomóval haladó hajó kevésbé környezetszennyező, mint sok modern szuperjacht, amelyek az energiaigénye nem párhuzamosan, hanem exponenciálisan nő a sebességgel.”
„Kérdés az is, hogyan lehet olyan jachtot tervezni, amely öt vagy tíz év múlva is használható lesz – teszi hozzá Farouk Nefz, a Feadship marketingfőnöke. – Mennyit fog érni egy olyan jacht, amely még mindig dízelüzemű, és már nem tud egyes nagyon népszerű területeken hajózni?”
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2022/06/aquamagazin-hírek-környezetbarát-hajóépítés-felújítás-bioüzemanyag-01-1024x576.jpg)
Az Oceancónál például már nem fogadnak el rendelést olyan új építésű hajóra, amely kizárólag dízelüzemű. Oscar Romani (Benetti) igen frappánsan fogalmazta meg a gyár hozzáállását a kérdéshez: „Könnyebb kezdettől felelősségteljesnek lenni, mint azzá válni.”
2021-ben 668 új szuperjacht csatlakozott az amúgy is nagy globális flottához, ami több mint 3 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest. De ez egy elöregedő armada, a szuperjachtok átlagéletkora jelenleg 23 év. A kor miatt esedékes felújítás azonban magában hordozza a környezetbarát megoldásokra való átállás lehetőségét. Néhány jacht már e szerint cselekedett, a Royal Huismannál a Juliet (43 méter) és a Foftein (30 méter) vitorlás hajók dízelmotorjait cserélték hibrid meghajtásra.
A meghajtáson kívül alacsony energiaigényű környezetbarát rendszerek is felszerelhetők, ilyenek például a vízkezelő berendezések. Michel Buffat, a Credit Suisse légiközlekedési és hajózási finanszírozásért felelős vezetője szerint az is fontos, hogy ne csak az új jachtokra összpontosítsunk, mivel „az átadások a teljes flottának csak kis részét teszik ki, és a teljes flottára gyakorolt kibocsátáscsökkentő hatásuk minimális. Változást csak nagy darabszámokkal érhetünk el.”
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2022/06/aquamagazin-hírek-környezetbarát-hajóépítés-felújítás-bioüzemanyag-02-1024x576.jpg)
(forrás: boatingbusiness.com, fotók: charterworld.com, boatinternational.com)
- ha tetszett, ajánld másoknak is!