Igali Csilla, az örökös tag

Igali Csillát Balatonnál mindenki csak Csilla mamaként ismeri. A vitorlázás nagyasszonya több évtizedes, valóban áldozatos tevékenységét örökös tagsággal ismerte el a Magyar Vitorlás Szövetség.

A szakszervezet meg akarta szüntetni a vitorlás szakosztályt azzal a felkiáltással, hogy az a felső tízezer dőzsölő helye. Végül azt mondták, én vagyok rá a garancia, hogy átalakuljon egy jó versenyszakosztállyá. Amikor átvettem, a 44 versenyszakosztály közül a 40. volt, amikor hat év múlva leadtam, akkor a negyedik… Gyerektáborokat szerveztünk, elkezdtük az tervszerű utánpótlás-nevelést, aminek hatására az optimistes bajnokok mind tőlünk kerültek ki, de Kalózban is számos első helyet szereztünk.

Hogy került Csopakról a szövetségbe?
Egy idő után a férfi vezetőségi tagok nehezen viselték el, hogy mindent észreveszek, elkezdtek betartani nekem. Az adta a végső lökést, amikor a Soling-Európa-bajnokságra készülő három egységünk részvételét is megfúrták. Akkor abbahagytam, mivel a civil munkámat is egyre nehezebben lehetett összeegyeztetni a „főállású” szakosztályvezetéssel. De Starnfeld Iván, a szövetség főtitkára azt mondta, hogy szükség van rám. Akkor engem már elég jól ismertek a vízparton, a háromévestől a 103 évesig mindenki Csilla mamának hívott.
Mára a 35 Pünkösdi Regattából harminc rendezésében részt vettem, majd rendeztem, vagy a 25 kihelyezett Jolle-bajnokságból 24 az én nevemhez fűződik. Az az elvem, hogy mi vagyunk a vitorlázókért, ez egy szolgáltatás.

A szövetségben tulajdonképpen történelmet is írt!
Az első és eddigi utolsó női elnökségi tag voltam, két kurzust csináltam, aztán kiszálltam, amikor az volt az egyik szempont, hogy az legyen elnökségi tag, aki hoz tízmillió forintot. Maradtam a versenyrendezési bizottságban, ahol mindig is az volt a hitvallásom, hogy ha lehetséges, mindenképpen futamot kell rendezni. Előfordult, hogy szélhiány miatt a főrendező lelőtte az aznapi versenyt, de én pályafelelősként vártam, és este, amikor megjött a szél, kivettem a vízre a csoportomat, míg a többiek a parton őrjöngtek.
A másik vesszőparipám a biztonság, ha valaki nem veszi fel a mentőmellényt, azt kióvom. Előfordult, hogy a bajnokság elvesztése árán is kizártam hajót, mert nem volt a vitorlázókon mentőmellény. Azt szokták mondani, Csilla kőkemény, de igazságos és jó barát… Úgy érzem, sokan szeretnek.

Mára díjkiosztói is legendássá váltak, ez hogy történt?
Egy MAFC-kupán az eső miatt beszorultunk egy kis fedett részre, ahol nem lehetett hallani semmit a hangosításból. Akkor Wossala Gyuri azt mondta, adjátok oda a papírt Csillának, őt mikrofon nélkül is mindenki hallja. Ettől kezdve én tartottam a díjkiosztókat, így született meg az a szólásom, hogy „össztaps”. Ha másról nem, erről szerintem mindig emlékezni fognak rám.