Hogyan alszanak a szólóvitorlázók?
A világ minden részéről 1977 óta minden páratlan évben Franciaországban gyűlnek össze azok az elvetemültek, akik 6,5 méter hosszú hajóikkal szelik át az Atlanti-óceánt. De miként lehet kibírni egy három-négy hetes versenyt, ha csak húsz perceket lehet aludni?
Persze nem a Mini Transat az egyetlen verseny, ahol szólóvitorlázók küzdenek egymással hosszú időn át (elég csak a Vendée Globe-ra gondolni), de a Bolognai Egyetem kutatói ennek a regattának a résztvevőit vizsgálták. A kutatók szerették volna jobban megérteni, hogyan alakulnak az egyes vitorlázók alvási ciklusai, illetve vannak-e köztük olyanok, akik biológiai adottságaiknál fogva előnyt élveznek a többiekhez képest. Végkövetkeztetéseiket májusban tették közzé.
Az egész munka azzal kezdődött, hogy a 42 tesztalanyt felkérték az előkészületük és az edzésük pontos dokumentálására. Ezzel párhuzamosan rögzítették az alvásuk minőségét, az alvás iránti vágyuk mértékét, illetve a kronotípusukat (azaz: éjjeli baglyok, hajnali pacsirták, netán a kettő között helyezkednek el).
Giuseppe Plazzi professzor, a kutatás vezetője mindjárt ezen a ponton felhívta a figyelmet egy érdekességre: csak a vitorlázók fele készített alvási stratégiát, főleg a tapasztaltabbak. Ők ugyanis tisztában vannak ennek jelentőségével, 52 százalékuk például a versenyt megelőző időszakban próbál a szokásosnál többet aludni, kvázi tartalékot képezni, hogy aztán legyen miből leadni. (Ez persze képletesen értendő, a tudomány már bebizonyította, hogy ez nem lehetséges. Az alváshiány igenis kedvezőtlenül befolyásolja a fizikai és a mentális teljesítményt, mindegy, mennyit alszunk előzetesen, egy hosszú „menet” kifárasztja az embert.)
Negyedük a polifázisos alvást választotta, ami sok, de rövid pihenőt jelent – bár ez nem működik mindenkinél. 22 százalék fogadta el előre az alváshiány tényét, remélve, hogy a kimerültség ellenére elérik a célvonalat.
Kronotípusuk szerint két csoportra lehetett osztani a résztvevőket, 40 százalékuk korai kelő (és korai fekvő), míg a maradék a „köztes”. Éjszakai bagoly nem akadt, ami a kutatók szerint egyáltalán nem meglepő, mert egy ilyen versenyen ez hátrány. A korai kelők kevésbé hajlottak arra, hogy már a rajt előtt alvási stratégiát válasszanak maguknak. Ezzel együtt úgy fest, nem látszik markáns különbség a két csoport között teljesítményben sem az első (rövidebb), sem a második szakaszon.
Kutatásunk következő fázisában az alvási-ébrenléti ciklusokat vizsgáljuk meg közelről, az edzéseken és a versenyen, aminek köszönhetően képesek leszünk akár személyre szabott alvási stratégiákat is kidolgozni – zárta összefoglalóját Plazzi professzor.
A 2019-es Mini Transat szakaszai voltak:
- La Rochelle–Las Palmas (1350 tengeri mérföld, 7-10 nap)
- Las Palmas–Le Marin, Martinique (2700 tengeri mérföld, 15-20 nap)
(forrás: health.howstuffworks.com, fotók: sudouest.fr, sail-world.com, zerogradinord.net, pfi-peinture.com)
- ha tetszett, ajánld másoknak is!